Ismét gázolásos baleset történt: gyalogost sodort el az autós

HelloVidék   
  Megosztom
Ismét gázolásos baleset történt: gyalogost sodort el az autós

Mosonmagyaróváron, a Királyhidai úton haladt keresztül gyalogosan, kerékpárját tolva egy biciklis a Klapka György utca irányából, a Gorkij utca felé 2019. november 13-án 16 óra 40 perckor. Áthaladása során – az elsődleges adatok szerint – figyelmetlenül, nem biztosított elsőbbséget a Királyhidai úton neki jobbról érkező személygépkocsinak, és féktávolságon belül az autó elé lépett, ami elütötte. A kerékpárját toló férfi megsérült, őt a mentők kórházba vitték - írja a police.hu.

Ahogy a portál írja, szintén Mosonmagyaróváron, ugyanazon a napon 16 óra 15 perckor egy gépkocsi vezetője közlekedett a Kapucinus utcán, a Fő utca irányából a Gorkij utca felé. Haladása során - a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint - a két utca kereszteződésében található gyalogos-átkelőhelyhez érve, nem biztosított elsőbbséget az ott áthaladni szándékozó gyalogos fiatalnak, akit így a járműve jobb oldali visszapillantó tükrével elsodort. A baleset következtében a fiatalkorú lány elesett és megsérült, őt a mentők kórházba vitték. A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság mindkét baleset körülményét vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a gyalogosan közlekedők, illetve a gépjárművezetők figyelmét:

  • Az őszi és téli időszakban kiemelten fontos a gyalogosok részéről is a láthatósági szabályok betartása, hiszen korábban sötétedik, valamint ilyenkor előszeretettel viselnek sötétebb színű ruhákat. Ez különösen veszélyes lehet olyan útszakaszon, ahol nincs közvilágítás, amely lakott területen kívül és belül egyaránt előfordulhat. Éjszaka vagy korlátozott látási viszonyok között, lakott területen kívül az úttesten, útpadkán, leállósávon tartózkodó gyalogosoknak fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie!
  • Ne menjenek át az úttesten tiltott helyen, illetve tilos jelzésen!
  • A járdáról való lelépést megelőzően győződjenek meg a járműforgalomról, az átkelés biztonságáról!
  • Vegyék figyelembe, hogy nedves, csúszós aszfalton a járművezetők nem tudják hirtelen megállással a gyalogosok által előidézett veszélyt elhárítani!
  • A gyalogosok, amennyiben a közelben kijelölt gyalogos-átkelőhely van, azon haladjanak át az úttesten!
  • A KRESZ szabályai a gyalogosokra is vonatkoznak. Mielőtt az úttestre lépnek, mindig győződjenek meg arról, hogy biztonságosan át tudnak-e kelni az úton anélkül, hogy veszélyhelyzetbe kerülnének!
  • A járművezetők esetében is nagyon fontos, hogy mindig fokozott óvatossággal, a sebesség jelentős csökkentésével közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, a buszmegállókat, illetve azokat a helyeket, ahol gyalogosok jelenlétére számítani lehet, valamint mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárművüket!
  • Próbáljanak szemkontaktust felvenni az úttesten átkelni szándékozó gyalogossal annak érdekében, hogy ne alakuljon ki balesetveszélyes helyzet!
  • A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van. Ugyancsak elsőbbsége van - kijelölt gyalogos-átkelőhely hiányában is - az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Friss gazdasági, pénzügyi hírek, időrendben a Pénzcentrumon!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

baleset

győr-moson-sopron megye

zebra

gázolás