Ünnepi menü a MÁV-on: Csíki sör is kapható lesz az erdélyi járatokon

HelloVidék   
  Megosztom
Ünnepi menü a MÁV-on: Csíki sör is kapható lesz az erdélyi járatokon

A MÁV-START a brassói Corona InterCity, valamint a Budapesten át Bécsből Kolozsvárra közlekedő Transilvania EuroCity vonat étkezőkocsijában november 30. és január 5. között az ünnepi dekoráció mellett, az alap kínálaton felül szezonális fogásokkal várja az anyaországba és Erdély felé közlekedő utasokat. A december 15-ei menetrendváltástól a Corona IC már az eddiginél újabb, kényelmesebb, klímás hálókocsival közlekedik, jövő nyártól pedig a fekvőhelyes kocsi is felújított, légkondicionált CAF-kocsi lesz. 2020 végére a Corona IC teljes MÁV-START állományú és kívül-belül megújult ülő-, fekvőhelyes, háló- és étkezőkocsiból álló szerelvényből áll majd.

Idén októberig közel 110 ezer utas használta a Budapest–Kolozsvár–Brassó járatokat oda- és visszairányban. Ezek közül a Corona InterCityn pedig 51 ezren utaztak. Ez a tavalyi évhez képest 12-13 százalékos növekedést jelent, ezért is kiemelten fontos, hogy számos fejlesztéssel teszi az eddigieknél kellemesebbé a MÁV az Erdélybe utazók és a külhoniak utazását.

A Corona InterCity járaton szeptember óta újra bevezettük az étkezőkocsi-szolgáltatást. A tradicionális magyaros fogások, például gulyásleves és marhapörkölt, valamint Csíki sör mellett, november 30. és január 5. között az évszakra jellemző fogásokkal egészül ki az étlap. Az utasok választhatnak sütőtökkrémlevest, töltött káposztát, de lesz sült kacsacomb párolt káposztával, hagymás törtburgonyával, valamint zserbó és forralt bor is.

Az utazásokat kedvező díjszabással is próbáljuk elérhetőbbé tenni, hiszen az ülőhelyes kocsikban már 15 euróért el lehet jutni Nagyváradra és Kolozsvárra, a távolabbi célállomásokra, például Csíkszeredára, Sepsiszentgyörgyre és Brassóba pedig 19 euróért.

A MÁV tervei szerint az öt kocsiból álló Corona InterCity a határon túli, elsősorban az erdélyi és székelyföldi kínálat „zászlósvonata” lehet a jövőben. A december 15-ei menetrendváltástól az eddiginél újabb, kényelmesebb, klímás hálókocsiban lehet aludni; jövő nyártól pedig a fekvőhelyes kocsi is felújított, légkondicionált CAF-kocsi lesz. 2020 végére a Corona IC teljes MÁV-START állományú és kívül-belül megújult ülő-, fekvőhelyes, háló- és étkezőkocsiból álló szerelvényből áll majd. Emellett, a koncepció részeként, az elszakadt országrészek településeinek nevei, ötven év után, magyarul is olvashatók e járat mellett a Budapestről Erdélybe és Székelyföldre közlekedő, naponta 2 vonat iránytábláin is.

A vasúttársaság 2020 nyár elejéig valamennyi állomási és fedélzeti utastájékoztatási kijelzőjén és tábláján magyarul is feltünteti a Földrajzinév-bizottság állásfoglalása szerinti magyar megfelelővel rendelkező, belföldön is megváltható menetjeggyel elérhető állomások nevét. Ez a határon túli magyar ajkú lakosság összetartozásának erősítése mellett, mely történelmi feladat, a hazai utasok számára az úti célt és a köztes állomások azonosítását is megkönnyíti.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

csíki sör

ünnep

karácsony

máv

utazás

vonat

vasút

vasúti közlekedés