Milliárdos beruházás: hamarosan újabb kisvasúton utazhatunk

HelloVidék   
  Megosztom
Milliárdos beruházás: hamarosan újabb kisvasúton utazhatunk

Szenes kályha és fapad a tízzel döcögő vonaton: miután majd‘ ötven évig nem fejlesztették, 2009-re jócskán megérett az idő a Nyírvidéki Kisvasút bezárására. A hivatalos megfogalmazás szerint csupán ideiglenesen szünetel a forgalom, ennek megfelelően egészen tavalyig évente többször indultak Balsa és Dombrád irányába a pályafenntartás vonatai - írja a szon.hu

Ahogy a portál írja, a Magyar Közlönyben megjelent augusztusi kormányhatározat szerint 12,6 milliárd forint áll rendelkezésre a következő három évben a 18 kisvasút pályájának, járműveinek tervezésére és felújítására. Tervek szerint felújításra kerül a Nyíregyháza–Sóstó szakasz is. Jövőre folytatódhat az állagmegóvás, valamint a felújítás.

A Nyírvidéki Kisvasút gyomirtását az állomások területén közúti járművekkel elvégezték, a mozdony karbantartás alatt áll, várhatóan tavasszal állhat újra munkába

- közölte a MÁV kommunikációs igazgatósága.

Többször megpróbálkoztak a forgalom újraindításával az elmúlt tíz évben, ilyenkor mindig előtérbe került a kisvasút ügye. Több személykocsit és mozdonyt dunántúli kisvasutakra szállítottak – szerencsére a nyitott kocsik kivételével mindenből maradt Nyíregyházán is. A Kállay Gyűjtemény novemberben időszaki kiállítást szentelt az idén 50 éve felszámolt villamosnak és a 10 éve bezárt kisvasútnak.

A kormány idén júliusi határozatában döntött egyes turisztikai célú, keskeny nyomközű kisvasutak fejlesztéséről, többek között a Nyíregyháza-Sóstó vonal felújításáról is. A kiadott feladatnak megfelelően a MÁV megkezdte a tervezési közbeszerzési eljárás előkészítését. A várhatóan 2020 első felében induló eljárás keretében készül el az engedélyezési és kivitelezési terv. Mind a kisvasúti, mind az intermodális csomópont tervezése során figyelembe veszik a két fejlesztés igényeit

- ismertette a konkrétumokat érdeklődésünkre a vasúttársaság. Ezek alapján az elmúlt tíznél mozgalmasabb lesz a kisvasút következő tíz éve, s újabb attrakció növeli majd Nyíregyháza turisztikai vonzerejét.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

vasút

vasúti közlekedés

nyíregyháza

sóstó

közlekedés