Kiadták a figyelmeztetést: ezeken a területeken támad az erős szél

MTI   
  Megosztom
Kiadták a figyelmeztetést: ezeken a területeken támad az erős szél

Az erős szél veszélye miatt az ország nagy részére figyelmeztetést adott ki vasárnapra az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Késő estétől Sopron térségében előfordulhatnak 70 kilométer/óra feletti széllökések, majd vasárnap napközben már nagy területen a Dunántúlon, a Duna-Tisza köze nyugati részén és északkeleten (Borsod és Szabolcs megyében) várhatók viharos széllökések északi irányból

- írják közleményükben.

A vasárnap délelőtti, késő délelőtti órákban a Dunántúl nyugati, délnyugati részein átmenetileg egy-egy 80-90 kilométer/órás széllökés sem zárható ki. A szél veszélye miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Kitértek arra is, hogy szombat késő estig a Tiszántúl és Borsod megye nyugati részén kis területen esetleg előfordulhat átmeneti ónos eső. Emellett az Észak-Alföld keleti felében estig előfordulhatnak sűrű ködfoltok, ezeken a részeken hószállingózás, ónos szitálás még lehet.

Vasárnap reggelig összességében nem várható jelentős mennyiségű csapadék az országban. Az ország nagyobb részén inkább gyenge eső, havas eső valószínű, elsősorban északkeleten, keleten havazhat is, akár 2-3 centiméternyi hó is hullhat. Az előrejelzés szerint vasárnap a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 5 és plusz 1 fok között alakul. A legmagasabb hőmérséklet plusz 2 és 6 Celsius-fok között valószínű.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

időjárás

időjárás jelentés

időjárás előrejelzés

időjárás-változás

szél