Milliárdos gigaberuházás a természetért: látványosan újulnak meg a nemzeti parkok

HelloVidék   
  Megosztom
Milliárdos gigaberuházás a természetért: látványosan újulnak meg a nemzeti parkok

Rendkívüli mértékben valósulnak meg fejlesztések a nemzeti parkokban, melyeknek köszönhetően idén tovább bővül az igazgatóságok kínálata, és javul a természeti környezet állapota is. Számos bemutatóhely környezete szépül meg, emellett új kiállítások, tanösvények várják az érdeklődőket, valamint három új látogatóközpont is megnyitja kapuit idén: 46 milliárd forintot fordítanak természetvédelmi célokra az igazgatóságok.

Csak ebben az évben 30 beruházás, illetve projekt átadása történik meg országszerte. Ezekre a létesítményekre, beruházásokra, eszközökre, élőhely-helyreállításokra összesen mintegy 8,7 milliárd forintot fordítottak az igazgatóságok. Ezen felül is folyamatosan zajlanak a fejlesztések, hiszen jelenleg is több mint 100 projekt megvalósítása van folyamatban a nemzeti park igazgatóságoknál.

A látogatókat idén számos újdonság várja a hazai nemzeti parkokban. A nagyközönség például már birtokba vehette a felújított Kápolnapusztai Bivalyrezervátum Látogatóközpontot, a megújított Salföldi Majort és a mecseki Jakab-hegyen álló, felújított Új templom turistapihenőt. Komfortosabb környezetben kapcsolódhatnak ki a Hegyestű Geológiai Bemutatóhelyen, de a Csapody István Természetiskola is megújulva várja vendégeit.

A közeljövőben is számos újdonsággal találkozhatnak az érdeklődők. Az Aggteleki Nemzeti Parkban például a napokban zárul majd az a közös szlovák-magyar projekt, amely az Aggteleki cseppkőbarlang és a Domicai cseppkőbarlang gyógyturisztikai fejlesztését tűzte ki célul.

Várhatóan a nyár végén nyitja meg kapuit a Bükki Csillagda. A 650 négyzetméteres központ az ország egyik legkomplexebb csillagdája lesz, amely nappal és éjszaka is kínál majd egyedülálló élményeket. A Fertő-Hanság Nemzeti Parkban szintén még a nyáron új tanösvénnyel bővül a kínálat, amely a Gönyűi-homokvidék Natura 2000 területét mutatja be.

Rendkívüli programbőség

A fejlesztések és az állandó kínálat mellett az igazgatóságok számos különleges programmal is várják a látogatókat az év során. A nagyobb rendezvényeken országszerte 30 ezer vendég fordul meg, míg a vezetett túrák több mint 20 ezer érdeklődőt vonzanak. A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban jelenleg is zajlik a Levendula Hetek programsorozat, míg a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban a következő napokban a szentjánosbogár-rajzásé lesz a főszerep. A nyári-őszi időszakban olyan népszerű rendezvények várják még a látogatókat, mint a Magyar Pásztorkutyák Terelőversenye, a Kardoskúti Fehér-tó Napja, a Dömösi Zöld Forgatag vagy az Őrségi Tökfesztivál.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

nemzeti parkok

beruházások

fejlesztések

gigaberuházás

programok

természetvédelem

utazás belföldön