Bemondták: finn modell alapján alakulhat át a ma ismert Balaton
Decemberben ugyan több ezer turistát várnak a Balatonra a térség turisztikai szakemberei, de úgy vélik, hogy a balatoni települések összefogásával, a finn modellhez hasonló Mikulás-projekttel jobban ki lehetne használni az adventi időszakot.
Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke az MTI-nek vasárnap megküldött közleményben azt írta, már a karácsonyi időszak előtt is számos olyan rendezvényt tartanak, amelyek ismét bebizonyíthatják, hogy a Balaton nem zárt be a nyári időszak végeztével, és a téli Balaton is vonzó úti cél lehet a magyar családok számára.
Éskovács Péter, a Nyitott Balaton akció egyik tanácsadója a közleményben azt emelte ki, hogy az adventi időszakot összefogással a balatoni települések programgazdái jobban is ki tudnák használni. Ehhez az kellene szerinte, hogy a finn utazási szakemberek példáját kövessék a régió településeinek vezetői, turisztikai- és marketingszakemberei.
Felidézte: az 1980-as években a finn hatóságok új turisztikai stratégiát dolgoztak ki Lappföld tartományban, ennek központi eleme a Mikulásfalu volt Rovaniemi városában. A sikeres kampány miatt a lapföldi Mikulás lakhelyét évente több mint félmillió utazó keresi fel, akiknek mintegy 60 százaléka külföldi, a többi pedig belföldi látogató. A Mikulás alig hatvanezer fős városának környékén a turisták 2,9 millió éjszakát töltenek el.
A finn modellhez hasonlóan megtervezett és jól kivitelezett Mikulás-projekt olyan téli turisztikai szezont teremthetne a balatoni régióban, amely nem csak magyar, de a környező országok családjait is utazásra késztetné. Egy jól átgondolt terv alapján működő úti célon a vendégek az átlagnál többet is költenének még akkor is, ha a decemberi időszak nem a főszezon ebben a régióban
- tette hozzá a szakember.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)