Ingázók figyelem! Így változik a menetrend szombattól a Balaton partján
Szombattól főszezoni menetrend szerint közlekednek a MÁV-VOLÁN-csoport balatoni járatai.
Szombattól az előszezoni időszaknál is gyakoribb vonatközlekedéssel, több IC-kocsival és motorvonattal, valamint javuló szolgáltatásokkal teszi kényelmesebbé a balatoni kirándulásokat a MÁV-VOLÁN-csoport.
Ekkortól a keleti országrészt (Miskolc, Debrecen, Békéscsaba, Szeged és Szolnok térségét) is közvetlen járatokkal kapcsolják össze a Balatonnal.
A tájékoztatás szerint a Volánbusz az ország számos térségéből helyközi és helyi járataival idén is megkönnyíti a Balatonnál nyaralók és kirándulók közlekedését, illetve az ország számos térségéből biztosít közvetlen eljutást a tóhoz.
Az utasok visszajelzései alapján, pilot jelleggel a nyári menetrendi időszakra fakultatív helybiztosítási lehetőséget vezetnek be a Kék Hullám, a Tópart és a Balaton InterCityk 300 forintos helyjeggyel igénybe vehető kocsijaiban a vonatok helyjegy nélküli, azaz a Balaton-parti szakaszán, továbbá a Szombathelyig közlekedő Kék Hullám IC vonatok esetében egészen Szombathelyig.
Az utazáshoz a MÁV-VOLÁN-csoport új útvonaltervező-szolgáltatását, az EMMA-t érdemes használni. Az emma.mav.hu oldalon bárki egyszerűen, gyorsan és megbízhatóan megtervezheti utazását akár vonattal, akár autóbusszal vagy pedig ezek kombinációjával szeretne eljutni a Balatonhoz
- írták.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)