Így tombol a vihar: rengeteg a kár, egy kamion is felborult

HelloVidék/MTI   
  Megosztom
Így tombol a vihar: rengeteg a kár, egy kamion is felborult

Folyamatosan kapják a bejelentéseket a tűzoltók a koradélutáni vihar nyomán Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte csütörtök a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalvezetője.

Tóth Gabriella elmondta, Ajaknál kamion borult az árokba, a sok eső miatt Kékcse környékén járhatatlanokká váltak az utak, több útszakaszt pedig fakidőlések miatt kell lezárni.

Útra borult fák akadályozzák a közlekedést Kisvárda körzetében a 4-es úton, Járminál a 49-es, Nyírmadánál a 41-es úton, valamint többek között Baktalórántházánál és Ramocsaházánál is. Gyulaházán tornaterem tetejét bontotta meg a szél. Személyi sérülésről egyelőre nem érkezett bejelentés.

Szünetel a forgalom a beregsurányi, a lónyai és a vállaji határátkelőn

Áramszünet miatt szünetel a határforgalom a magyar-ukrán határon, a beregsurányi és a lónyai, valamint a magyar-román határon a vállaji közúti határátkelőhelyen - közölte a rendőrség csütörtök délután honlapján.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság azt írta: a szakemberek már dolgoznak a hiba elhárításán. Felhívták a külföldre utazók figyelmét, hogy elindulás előtt érdemes tájékozódni a határátkelőhelyeket érintő aktuális nyitvatartási és várakozási időkről a rendőrségi honlap határinfó oldalán, valamint a rendőrségi útinformációs rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével.

Abaújban fák dőltek az útra

Abaúj térségére is lecsapott a szélvihar csütörtök délután, több helyen fa dőlt az útra - tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Dojcsák Dávid közölte: a kidőlt fák adják a legtöbb munkát a tűzoltóknak.

Gönc és Hidasnémeti között, valamint Encs térségében láncfűrésszel távolítottak el az útról fákat. Abaújváron hétméteres, Sárazsadánynál, a 37-es úton pedig tizenöt méteres fa dőlt ki. Hidasnémetiben egyszerre három fa volt az úttesten.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

időjárás

ítéletidő

vihar

zivatar

zápor

kánikula

hőség

szél

jégeső