Kihirdették: ez a két vidéki melós nyerte a sírásók országos bajnokságát

HelloVidék   
  Megosztom
Kihirdették: ez a két vidéki melós nyerte a sírásók országos bajnokságát

Meglehetősen különös versenynek adott otthon a székesfehérvári Béla úti temető. Itt rendezték ugyanis a sírásók országos bajnokságát. Ezt pedig a tatai Libitina Kegyeleti és Szolgáltató Kft. kéttagú csapata nyerte - írja a kemma.hu.

Elsőre morbid lehet, de tény, hogy egyre népszerűbb a sírásók közötti megmérettetés. Ahogy a portál írta, idén negyedik alkalommal rendezték meg a nem mindennapi versenyt. A mostani megmérettetésre nevezők száma meghaladta a húszat.

A verseny győztese a tatai Libitina Kft. két sírásója, a 39 éves Szakály Róbert és a 25 esztendős Kecskeméti Rudolf lettek.

A végső helyezéseket a pontos méret és az időeredmény határozták meg. De számított a csapatok kulturált, kegyeleti eseményhez méltó viselkedése is. Azt, hogy hol kell ásnunk, sors­húzással döntötték el. Ugyanis nem mindenütt egyforma a talaj. Van ahol lazább, de van, akinek keményebb föld jutott. Úgy gondolom, nekünk olyan közepesen kemény parcellában kellett dolgoznunk

- meséli Róbert, aki 15 éve dolgozik a szakmában.

A két sírásó a következő évben, a szlovákiai Trencsében megrendezett V4-ek versenyén képviselhetik hazánkat 2020-ban. Itt nem temetőben zajlik majd a verseny.

A cégvezetés ösztönzött bennünket, hogy vegyünk részt ezen a bajnokságon. Mert tavaly, újoncként ötödikek lettünk. Mivel a múltévi győztes a székesfehérvári páros volt, de ők mint rendezők nem indíthattak csapatot, így a legnehezebb ellenfélnek talán a föld bizonyult. Az jóleső érzés volt, hogy sokan szurkoltak nekünk. Végül megnyertük a trófeát, és az ezzel járó ötvenezer forint jutalmat is

- jegyzi meg Rudolf, aki 4 éve a cég alkalmazottja.

A mi csapatunk 1 óra 14 perc 40 másodperc alatt végzett. De egy ilyen munka gyorsaságánál a teljesítmény valóban függ a talaj keménységétől. Akadt már olyan sírhely is, amelyet negyven perc alatt kiástak dolgozóink. Most a visszahantolást a tizenöt perces szintidő alatt teljesítette Róbert és Rudolf, valamint a képzeletbeli nyughely rendezettsége is abszolút megfelelő volt

- emeli ki Dobos János, a társaság ügyvezetője.

(kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán)

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

sírásó

sír

verseny

feladat

győztes

tata