Koronavírus: Tata polgármestere is karanténba került

HelloVidék   
  Megosztom
Koronavírus: Tata polgármestere is karanténba került

A karanténba került Michl József a közösségi oldalán jelentette be, hogy a munka folytatódik, de részére most inkább online - számolt be róla a kemma.hu.

Ahogy a portál írja, Michl József, Tata polgármestere a közösségi oldalán jelentette be november 17-én késő délután, hogy ő is tíznapos karanténba került, miután kiderült, hogy a felesége koronavírus-fertőzött lett.

Nagyon remélem viszont, hogy beteg nem lesz. Kiváló munkatársaim vannak, a munka megy tovább. Részemről most inkább online. Azoktól, akikkel találkozónk volt megbeszélve, elnézést kérek, mindenkivel újra egyeztetünk időpontot

– írta a városvezető.

Már október végén megjelent a vírus a városházán egyébként. Michl József szokásos videós tájékoztatójában jelentette be akkor, hogy egy munkatársuk, illetve Purgel Zoltán alpolgármester is megfertőződött. Akkor a városvezető kiemelte, hogy ő maga, Dr. Horváth József jegyző, valamint Rigó Balázs alpolgármester is tesztet készítettek, melyeknek eredményi negatívak lettek.

Címlapkép: Getty Images

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

tata

polgármester

karantén

koronavírus

koronavírus-járvány

városháza

fertőzés