Pecások figyelem: sok mázsányi halat telepítettek ezekbe a horgászvizekbe

MTI   
  Megosztom
Pecások figyelem: sok mázsányi  halat telepítettek ezekbe a horgászvizekbe

Erős volt a március a Csongrád-Csanád megyei horgászszövetségnél. A hónap elején elkezdték a szokásos tavaszi haltelepítést, amiből még április elsejére is jutott. Kísérleti süllőfészkek, csukaivadékok, két- és háromnyaras pontyok kerültek a horgászvizekbe.

A Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetségének (HECSMSZ) haltelepítése idén is a növendék harcsák kihelyezésével kezdődött - számol be róla a megyei lap. Március elején a csongrádi Tiszába és a makói Marosba is vittek a Röszkei Halnevelőből. A 25 mázsányi szállítmány – negyedkilós egyedi tömeggel számolva – több mint tízezer darab kihelyezését jelentette.

A haltelepítés márciusban így folytatódott Csongrádban:

  • március 8-tól kétnyaras, átlagosan hatvandekás növendék pontyokkal folytatódott, az állomány az Ecsegfalvi halastavakról érkezett.
  • Az Atkai-, Gyálai-holtágba, a Maty-éri víztározóba és a Sa­­lakos-csatornába összesen 33 mázsa pikkelyes növendék került.
  • A Tiszába Csongrádnál és Algyőnél eresztették vízbe a növendék pontyokat, a Maroson pedig az apátfalvi homokbánya partszakaszán történt az összesen 64 mázsányi telepítés.
  • Március 20-a környékén 36 mázsa „szarvasi” pontyot telepítettek a mindszenti Tiszába és a Mártélyi-holtágba.
  • Az Algyői-főcsatorna, az Atkai-holtág és a Tisza szegedi szakasza 25 mázsa kétnyaras ponty-növendékkel gazdagodott.
  • Március 22-én és 23-án a szövetség munkatársai az Alsó-Tisza süllőállománya szaporodásának elősegítésére 10-10 speciá­lis műfészket helyeztek el a tápéi téli kikötőben és a gyálai medencés kikötőben.
  • Március végén 251 ezer előnevelt csukaivadékot „halásztak le” Röszkén. Ebből legtöbb a HECSMSZ alá tartozó kilenc horgászvízbe jutott, de a szegedi Herman Ottó és a Mártélyi Horgászegyesület is gazdagodott 20, illetve 25 ezerrel. Az előnevelt, átlagosan 2,5 centis ivadékok Újhelyi Roland haltenyésztő me­­dencéiből érkeztek.

Az első szállítási ütem az Akolszögi, a Mártélyi és a Körtvélyesi Holt-Tiszát érintette, majd az Atkai-, a Gyálai-holtág Görbe-Sárgás, a Lisztes szakaszaiba, a Salakos-csatornába és a Maty-éri víztározóba eresztettük az átlagosan 2,7 kilós pontyokat

– mondta Oláh Szabolcs a Délmagyarnak. A szövetség halgazdálkodási referense, a Mártélyi Horgász­egyesület elnöke hozzátette, a halak a szarvasi Agro-Aqua Kft. tógazdaságában nevelkedtek.

Apropó, tudtátok, hogy jelenleg tilos az éjszakai horgászat?

A járványügyi korlátozásik miatt este 10 és reggel 5 óra között az éjszakai horgászat általánosan nem engedélyezett. A horgászvizek üzemeltetőinek javasolt az este 9 órai zárás, a horgászoknak pedig az, hogy a kijárási tilalom kezdetéig biztonsággal hazaérjenek. Kivétel a saját tulajdonú, közvetlen vízparti telken történő éjszakai horgászat, de az csak a tulajdonosnak, illetve családtagjainak megengedett.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

horgászat

haltelepítés

csongrád-csanád megye