Kezükben a jövő: 16 éves gimnazista lány nyerte a nemzetközi díj hazai döntőjét

HelloVidék   
  Megosztom
Kezükben a jövő: 16 éves gimnazista lány nyerte a nemzetközi díj hazai döntőjét

A Stockholmi Ifjúsági Víz Díj magyarországi döntőjét Kovács Emília, a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium 10. osztályos tanulója nyerte a lucerna barna levének erjesztéséről és környezetbarát újrafelhasználásáról írt munkájával. A győztes továbbjutott a svédországi nemzetközi döntőbe, amelynek védnöke Viktória svéd koronahercegnő.

Vizeink és környezetünk védelme korosztálytól függetlenül mindannyiunk közös felelőssége, mégis a jövő generációjának meghatározó szerepe van természeti értékeink megóvásában, a fenntarthatóság biztosításában, mondta dr. Szalóki Szilvia, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnökhelyettese, aki zsűritagként vett részt a Stockholmi Ifjúsági Víz Díj magyarországi döntőjén.

A Stockholmi Ifjúsági Víz Díjat (Stockholm Junior Water Prize – SJWP) 1997-ben alapították. A nemzetközi versenyen, amelyen 15 és 20 év közötti középiskolás fiatalok vesznek részt a világ minden részéről, Magyarország 2013 óta képviselteti magát. A hazai döntőt idén május 29-én rendezték Budapesten, ahol öt pályázatot értékelt a zsűri.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal idén is támogatta hazai versenyt, és szakmai szempontból is tevékeny részt vállalt a lebonyolításban, hiszen a zsűri egyik tagja a MEKH víziközmű-szolgáltatásért és hulladékgazdálkodásért felelős elnökhelyettese volt. Dr. Szalóki Szilvia elnökhelyettes elmondta, a MEKH jó szívvel támogat olyan kezdeményezéseket, melyek célja a jövő nemzedékeinek környezettudatos képzése és a természeti értékeink, köztük a víz védelme. A MEKH elnökhelyettese hangsúlyozta, hogy az idei versenyre is számos kiváló pályamű érkezett, melyeket a kreativitás, a témafeldolgozás módszertana, a szakirodalmi jártasság és az eddigi kutatási eredmények ismerete szempontjából értékelt a zsűri.

Az évente megrendezett verseny jó alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet: a víz érték, amit óvnunk kell, a hazai vízkincs védelme pedig mindannyiunk közös felelőssége

- mondta el dr. Szalóki Szilvia.

A zsűri a három legjobb pályamunkát díjazta. A magyarországi döntőt idén Kovács Emília, a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium 10. osztályos tanulója nyerte a lucerna barna levének erjesztéséről és környezetbarát újrafelhasználásáról írt munkájával. A győztes továbbjutott a svédországi nemzetközi döntőbe, amelynek védnöke Viktória svéd koronahercegnő. A Stockholmi Ifjúsági Víz Díj első helyezettjének jutalma 15 000 dollár és egy kristályszobor, iskolája pedig 5000 dollárban részesül. A második legjobb pályamű készítője egy úgynevezett Diploma of Excellence kitüntetést és 3000 dollár pénzjutalmat kap.

Címlapkép: Getty Images

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

lucerna

ifjúsági víz díj

vízvédelem

környezetvédelem

környezettudatosság

jövő

közös felelősség

újrafelhasználás