Utcai felfestésekkel a lelki egészségért: egy óra alatt tömegek irigyelték el a hódmezővásárhelyi mozgalmat

Steiner Petra   
  Megosztom
Utcai felfestésekkel a lelki egészségért: egy óra alatt tömegek irigyelték el a hódmezővásárhelyi mozgalmat

Rohamosan gyorsuló mindennapjainkban egyre nagyobb nyomást gyakorol testi-lelki egészségünkre az idő. Mind a testmozgásra, mind az önismeretre, mind egy-egy megélt nap átgondolására, értékelésére egyre kevesebb percet fordítunk, mert azokat kötelességeink, teendőink háttérbe utasítják. Pedig napi pár perc hála is valóságos csodát művel az emberrel, állítja a Hódmezővásárhelyről indult Hálapontok ötletgazdája.

Számtalan újságcikk, tudományos kutatás született már a rendszeres hálagyakorlás témakörében, melyeket summázva kijelenthető, hogy az javítja fizikai és mentális egészségünket, csökkenti az agressziót, növeli az empátiát, javítja az önbizalmat és nem utolsó sorban segít a kihívásokkal való megküzdésben. E hatásmechanizmust tárta modern, trendi, új köntösbe csomagolva a Csongrád-Csanád megyei városlakók elé egy hódmezővásárhelyi mozgalom ötletgazdája, holott kezdetben ő is szkeptikusan állt a témához.

Laskai Nelli házassági tanácsadóként és életöröm trénerként szakmájába is becsempészte a könnyen elsajátítható gyakorlatot, életszemléletet, az esetleges fenntartások ellenére azonban ügyfelei körében is sikert aratott. A jótékony tettek iránti elhivatottságából indíttatva pedig jött a gondolat: hogy a jóból miért ne részesedhetne bárki, aki Hódmezővásárhely utcáit rója?

Nem egyeztettem a lakókkal, mert hittem abban, hogy ez egy jó ügy. Mindenkinek hasznára válik, ha séta közben megáll egy pár másodpercre és átgondolja, hogy mi az, kik azok, amelyek jó, hogy az életében jelen vannak. Meg lehet figyelni, hogy egy hálagyakorlat után lazábbá válik az arc szerkezete, kisimul a homlok, talán még mosolyra is húzódik a száj. Megpihen a test. Nagyon örültem, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat támogatóan állt az ügyhöz az első perctől kezdve, pedig még referenciát sem tudtam mutatni nekik

– idézte fel a HelloVidék kérésére a mozgalom indulását Laskai Nelli.

Az első hálapontok június 12-én kerültek felfestésre Hódmezővásárhely 5 utcájában, amelyek már az első perctől fogva korosztálytól függetlenül vonzották az érdeklődőket. A közösségi oldalakon hálapont hashtaggel ellátott fotókon a pici gyerekektől a botjukon támaszkodó idősökön át a kutyásokig sokféle ember tűnik fel, amelyeket nézegetve is érezhető Laskai Nelli szerint a hálapontok pozitív hatása.

Ennek kapcsán külön kitért arra a szerinte szomorú tényre, miszerint a hálátlanság sokkal inkább bevett és ismert fogalom a mindennapokban, ami miatt annak ellentettje valamifajta erőltetett szerepnek, viselkedésmintának tűnik sokak számára. Holott, hangsúlyozta, ez egyáltán nincs így. Szerencsére ezt rajta kívül még sokan mások is így gondolták.

Már az első hálapontnál készült kép megosztását követő órákban több más városból jelezték a hozzászólók, mennyire örülnének, ha az ő városukban is lenne ilyen, gyakorlatilag fillérekből megvalósítható lehetőség. A hódmezővásárhelyi életöröm tréner már ezekből a kezdeti visszajelzésekből és azok számából érezte, hogy ebben az apró megmozdulásban egy az elképzeltnél sokkal nagyobb volumenű, a város határán túlnyúló kezdeményezés rejtőzhet.

Időközben a mozgalom már Martély települést is bevette, és sok más helységben élők is várják a csatlakozást. Ilyen többek között Veszprém, Nagykanizsa, Szombathely, Tatabánya, Dunakeszi, Pécs, Nyíregyháza, de Budapesten, Makón, Szegeden, Orosházán, Lajosmizsén és Kecskeméten is már csak egy karnyújtásnyira, jobban mondva egy engedélymegadásnyira vannak a lakók attól, hogy helyi hálapont létesüljön. A mozgalommal eddig egyedül a szolnoki városvezetés nem tudott azonosulni a már meglévő arculati elképzeléseik miatt, így az ott lakóknak biztos, hogy utazniuk kell egy-egy jelenlegi vagy jövőbeli fotópontig.

És hogy mit érhet el néhány felfestés rövidebb és hosszabb távon a magyar társadalom életében? Laskai Nelli szerint a hála jótékony hatásának köztudatba épülése egyre többeket késztethet a technika mindennapokba illesztésére, azt idővel tovább gondolhatják, és végső soron még több pozitív kezdeményezés épülhet köré.

Aki gyakran halad át a Hálaponton és rendeltetésszerűen használja is, érezheti a gyakorlat stresszoldó, reménykeltő, megnyugtató hatását. De természetesen nem csak a Hálaponton lehet ezt megtenni, otthon is érdemes ébredéskor, lefekvés előtt, stresszes vagy levert állapotban szánni egy kis időt azon élmények, emberek, tárgyak felidézésére, amelyeknek valóban nagyon örülünk, hogy az életünk részei lehetnek. Van, aki családi programként, gyerekekkel kereste meg a meglévő Hálapontokat, egyfajta kincskereső programnak használva. A turistáknak pedig eggyel több olyan látványosság lehet, ahol a hálaadás mellett még fotózkodni is tudnak

– zárta gondolatait Laskai Nelli.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 45 318 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,6 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 45 639 forintos törlesztőt (THM 13,95%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

hódmezővásárhely

egészség

lelki egészség

hálapont