Nehéz tél vár a magyar családokra: rendkívüli bejelentést tett az ÁNTSZ-vezetője
Nincs elég bajunk?! Rendkívüli influenzaszezon várható, a fertőzöttség általában 15-20 százalékos egy szezon alkalmával. Ez idén Ócsai Lajos szerint 30-40 százalékos lehet.
A tavaly elmaradt influenzaszezon, az enyhébb járványügyi intézkedések, valamint az újonnan megjelent influenza-vírustörzsek miatt a korábbiakhoz képest idén sokkal súlyosabb influenzajárványra lehet számítani – közölte a Magyar Nemzettel Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályának nyugalmazott vezetője.
A szakember szerint az idei év más, mint a tavalyi, mivel van utasforgalom és a védőintézkedések is hézagosabbak, így a vírus H3N2 törzse már Horvátországban, Hollandiában, Oroszországban, Skóciában Írországban és Svédországban is megjelent, így biztosra vehető, hogy hazánkat sem fogja elkerülni. Hozzátette, hogy
az influenzaaktivitás egyelőre alacsony, de ahol nem vezetnek be a koronavírus miatt szigorúbb védőintézkedéseket, és ahol engedélyezik a tömegrendezvényeket, ott a berobbanás szinte elkerülhetetlen.
A járványügyi szakértő hangsúlyozta: mivel tehát
az idei fertőzésveszély nagyjából a kétszerese a szokásosnak,
különösen fontos az influenza elleni védőoltás felvétele, amit a párhuzamosan jelenlévő koronavírus-járvány még inkább indokolttá tesz. Ócsai Lajos arra is kitért, hogy a koronavírushoz hasonlóan közvetlenül az influenzavírus következtében is kevesebben halnak meg, ugyanakkor mindkét fertőzés azért veszélyes, mert a meglévő alapbetegségeket teheti súlyosabbá. A járványügyi szakérő végül jelezte, hogy a koronavírus elleni védőoltásnak semmi köze az influenza elleni oltóanyaghoz, így a Covid–19 oltás után két héttel minden további következmény nélkül az influenza elleni védőoltás is beadható.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)