Ezt teszi a testeddel, ha minden nap nassolgatsz a téli hónapokban: ezt jobb, ha tudod!

HelloVidék   
  Megosztom
Ezt teszi a testeddel, ha minden nap nassolgatsz a téli hónapokban: ezt jobb, ha tudod!

A hűvösebb hőmérséklet, a kevesebb napos óra, a bent töltött idő mind jelentős hatással lehetnek arra, hogy mikor, mennyit eszünk, sőt arra is, hogy mit kívánunk. Kutatók szerint a téli, hűvös hónapok olyan biológiai változásokat idéznek elő, amelyek fokozzák az éhségérzetet és serkentik bennünk a magasabb kalóriatartalmú ételek utáni vágyat. Ehhez pedig hozzájárulnak az olyan egyéb tényezők is, mint például a COVID -19-hez kapcsolódó munkahelyi, iskolai és otthoni változások miatti stressz, amely szintén eltérő étkezési szokásokat alakíthatnak ki. Mit tehetünk a nassolás ellen? Mit érdemes ilyenkor többet fogyasztani? Ennek jártunk utána.

Szakemberek szerint attól, hogy ebben az időszakban kicsit felborulnak az étkezési szokásaink, még nem kell kétségbeesnünk. Lehet, hogy késő ősztől tavaszig hajlamosabbak vagyunk temérdek forró csokoládét, süteményt és különböző tésztákat fogyasztani viszont, ha tudatosak vagyunk, akkor ezek is bűntudat nélkül beilleszthetjük az étrendünkbe. Ez azért is fontos, mert a megfelelő táplálkozás nemcsak a súlyunkat, hanem a hangulatunkat is befolyásolhatja. Mielőtt kitérnénk arra, hogy mit és mennyit érdemes enni ilyenkor, nézzük meg, miért is eszünk többet ebben az időszakban!

A tél valójában éhesebbé tehet?

Egyes kutatók szerint, hogy a hűvös időjárás egy evolúciós ösztönt indíthat el bennünk, amely arra sarkall minket, hogy „felhízlaljuk” magunkat erre az időszakra, hogy túléljük a nehéz környezeti feltételeket - ahogy sok más állat is teszi. Kutatásuk szerint a vizsgált alanyok átlagosan 86 kalóriával több kalóriát fogyasztottak naponta ősszel, mint tavasszal. Ráadásul zsírt és telített zsírt is többet fogyasztottak a téli hónapokban.

Egy másik elmélet szerint az évszakváltás befolyásolhatja egyes, az éhséget és az étvágyat szabályozó hormonok egyensúlyát. Az emberek és állatok adatait vizsgáló korábbi kutatás azt mutatta, hogy a szezonális változások számos, az éhséggel és étvágygal kapcsolatos hormonra hatással voltak, beleértve a glükokortikoidokat, a ghrelint és a leptint.

Szakemberek szerint a kevesebb napfény is szerepet játszhat az étkezés utáni sóvárgásban. A napfény az egyik olyan tényező, amely beindítja a szerotonin hormon felszabadulását. Ez egy neurotranszmitter, amelyről kimutatták, hogy jelentősen javítja a hangulatot. A szénhidrátbevitel - az ennek eredményeként felszabaduló inzulinnak köszönhetően - növeli a szerotoninszintet. Így a korábbi kutatások során az derült ki, hogy az emberek vágyakoznak a magas szénhidráttartalmú ételekre, mert ezzel képesek javítani a hangulatukon. Ez különösen a szezonális depresszióban szenvedőknél tapasztalható, akiknek a szerotoninszintjük és a hangulatuk alacsonyabb lehet a napfény csökkenés miatt.

Van még más is, ami negatívan befolyásoljhatja az étkezésünket ebben az időszakban. A COVID-19 világjárvány a mentális egészségben is pusztítást végez, ami hatással lehet táplálkozási szokásainkra. Egy 2020 novemberében megjelent tanulmány, amely azt vizsgálta, hogy az egyetemisták hogyan kezelték a járványhelyzetet, nagyon szomotú eredményeket mutatott: a vizsgálat szerint a diákok magas szintű félelmet, szorongást, stresszt és depressziót tapasztaltak magukon. Persze több kutatás is zajlott már ebben a témakörben, mely szintén azt mutatta, hogy a probléma széles körben elterjedt, az ilyen típusú pszichés nehézségek gyakoriak, rengeteg ember tapasztalja ezt a stresszt és a frusztrációt.

Az a fránya nassolás

Persze attól, hogy a téli hónapokban, és különösen egy stresszes világjárvány idején nagyobb valószínűséggel vágyunk csokitortára, croissant-ra és sajtra, még nem jelenti azt, hogy a túlzott kényeztetés bölcs dolog. Ez a vágy egy úgynevezett „hedonikus éhség”. És bár időnként megengedhetjük magunknak a mértékletességet, természetesen dönthetünk úgy, hogy étvágyunkat egészségesebb módon elégítjük ki.

Fontos megjegyezni, hogy a sok téli túlevés annak köszönhető, hogy rengeteg időt töltünk otthon. Ha otthonunkban tanulunk, dolgozunk karnyújtásnyira kerül a hűtő és a kamra – ez pedig egész napos, mindennapos büfét kínál számunkra. Ha túl hideg, nedves vagy jeges az idő ahhoz, hogy sok időt töltsünk a szabadban, az még jobban korlátozhatja tevékenységeinket, és a korábbi sötétedés is riasztó lehet. Szakemberek szerint a kora esti időszakban vagyunk leginkább "sebezhetőek" egy kis nassolásra, mikor inkább otthon maradunk, filmet vagy sorozatot nézünk és közben finomságokat falatozunk.

Ebben az időszakban kisebb az esélye annak is, hogy a termelői piacra menjünk friss zöldségeket, gyümölcsöket venni. Pedig szakemberek szerint érdemes szem előtt tartani a szezonális táplálkozást, tehát abból főzni, ami épp terem, ami a szezonban megtalálható a boltokban, piacokon.

Télen kevésbé vagyunk aktívak, de nem figyelünk arra, hogy a hűvös hónapokban is hidratáltak legyünk. Amikor odakint borzalmasan hűvös, szeles idő van, egy hideg ital lehet az utolsó dolog, ami eszünkbe jut. Pedig ilyenkor is figyelni kell a folyadékpótlásra! Sőt, gyakran a szomjúság összetéveszthető az éhséggel, és ez is könnyen az ételek utáni sóvárgáshoz vezet. Ahelyett, hogy hűtött vagy szénsavas italokat kortyolgatnánk, készítsünk olyan forró italokat, mint a tea vagy akár csak a forró víz citrommal ízesítve. Ráadásul egy korábbi tanulmány szerint a fizikailag meleg dolgok, mint például a forró zuhany vagy egy meleg ital, segíthetnek az embereknek boldogabbnak és kevésbé magányosnak érezni magukat.

Ételek, amelyeket érdemes télen fogyasztani

Ahhoz, hogy teltnek és jóllakottnak érezzük magunkat csak a megfelelő ételeket kell összeválogatni. Ezek viszont télen is bármikor elérhetők, elkészíthetők. Mutatjuk is, mit érdemes a téli hónapokban többet fogyasztani, ha nem akarunk minden este egészségtelen dolgokat nasspéni.

  • Leves:

    Ez egy nagyszerű módja annak, hogy több rostban gazdag zöldséget vigyünk be téli étrendünkbe, mivel szinte bármit beledobhatunk egy leveses fazékba. Répáz, karalábét, babot, lencsét, teljes kiőrlésű gabonát és zöldségeket, amelyek egyébként elrohadnának a fagyasztóban, például brokkolit, karfiolt, zöldbabot stb. Sűrítéshez használjunk növényi tejet vagy tejszínt. Adjunk hozzá egy kis csirkét és már kész is egy tökéletes téli mindent bele leves.
  • Citrusfélék:

    Míg a legtöbb friss gyümölcsből hiány van, a tél a citrusfélék ideje. Ha nagyon nassolnánk valamit, érdemes egy kis mandarint, narancsot betárazni az estékre. Egy-két fejet megpucolva, az esti film mellé bátran falatozhatjuk.
  • Brokkoli, karfiol és kelbimbó:

    A keresztes virágú zöldségek, például a brokkoli, a karfiol és a kelbimbó, hihetetlenül jó hatással vannak szervezetünkre és egészségünkre. Kiváló vacsora készülhet belőlük, már akkor, ha szimplán csak meglocsoljuk őket olajjal és kisütjük őket. Persze levesben, főzelékként és salátákban is megállják a helyüket.
  • Lazac:

    A táplálkozási szakértők egyetértenek abban, hogy télen létfontosságú a D- vitamin . A korlátozott napos órák, a napsugarak hullámhosszának változása és a kevesebb szabadban töltött idő miatt viszont nem jutunk kellő mennyiségben hozzá. Így csökken a szervezet D-vitamin szintje. Bár előnyös lehet a különböző vitaminok szedése, a D-vitamin legfőbb forrása a zsíros halak, például a lazac, ezért ezeket ajánlott télen többet fogyasztani. Arról nem is beszélve, hogy ezek a húsok gazdagok omega-3 zsírsavakban is, ami szintén javítja a közérzetet, hangulatot.

Ha engedni akarunk a vágyaknak és ennénk kevésbé egészséges ételeket is – és a legtöbb szakértő egyetért abban, hogy időnként engednie kell –, akkor ügyeljünk az adagokra, és amikor csak tehetjük, cseréljük egészségesebb alapanyagokra, amit csak tudunk. Főként sütemények, torták készítése közben. De, ha például valamilyen tésztás ételre vágyunk, válasszuk a hagyományos helyett a teljes kiőrlésű tésztákat. A lényeg a mértéktartás és az alapanyagok gondos kiválasztása. Ha már ezekre odafigyelünk, akkor sokat tettünk egészségünkért.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

téli étkezés

étkezés

egészség

egészséges táplálkozás

egészséges élelmiszerek