Nagy a baj: már nem csak az invazív, hanem az őshonos szúnyog miatt is retteghetünk

infostart.hu   
  Megosztom
Nagy a baj: már nem csak az invazív, hanem az őshonos szúnyog miatt is retteghetünk

Járványokat is okozhatnak a már megjelent új szúnyogfajok - erről beszélgetett Áder János volt államfő Kurucz Kornélia biológussal, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának adjunktusával a Kék bolygó című podcastjának legújabb adásában - közölte az Infostart.


 

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke, Kurucz Kornélia többek között kiemelte: ahogy átalakul a klímánk, úgy a szúnyogok aktív szezonja is átalakul. Az, hogy milyen hideg és mennyire csapadékos a téli időszak, befolyásolja a szúnyogszezon indulását. Ahogy megtudtuk,

Ezeknek az inváziós fajoknak egy-egy példánya korábban is megjelent Európában, de az első tél megölte ezeket. Európába érkezésüknek és terjedésüknek fő okozója az emberi tevékenység, a kereskedelem, a turizmus, az pedig, hogy képesek voltak megtelepedni és szaporodni, a klímaváltozással függ össze – magyarázta a szakértő.

A biológus kiemelte:

a szúnyogokkal és így az inváziós szúnyogokkal is a legfőbb probléma a betegségterjesztő képességük. Inváziós stratégiájuk része az, hogy több generációt képesek produkálni egy szezon alatt, és már nappal is tudnak táplálékot keresni. Így sokkal gyakrabban találkozhatunk ezekkel a fajokkal, és mivel nappal is csípnek, nagyobb kockázattal vagyunk kitéve a csípéseiknek. Tehát, ha már egy területen jelen van egy szúnyog által terjedő kórokozó, akkor nagyobb hatékonysággal terjeszthetik.

A szakember ennél is aggasztóbbnak nevezte, hogy ezek a saját őshazájukban képesek olyan, számunkra egzotikusnak gondolt betegségeket terjeszteni, mint a Dengue vírus, vagy a Zika. Ezekkel a betegségekkel korábban csak behurcolt esetként lehetett találkozni Európában.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

szúnyogfajok

szúnyogháló

betegség

klíma