Egyetértenek a borászok: a furmint lehet hazánk kitörési pontja

HelloVidék   
  Megosztom
Egyetértenek a borászok: a furmint lehet hazánk kitörési pontja

„Talán Köveskál-Gasztrofalu neve összefonódik a Furminttal, úgy ahogyan Tokajé is hajdanán és akkor majd büszkén mesélhetjük unokáinknak, hogy ehhez kis mértékben, de mi is hozzájárultunk.” – ennek a víziónak a szemléletében került megrendezésre második alkalommal a Köveskáli Furmint Napok, amelynek mostanra már nemcsak a programja, hanem az időpontja is fix lett.

Helyi vendéglátósok – Pálffy Pince, Káli Kövek Borászat, Mi a Kő, Kővirág, Káli Art Inn – összefogásából jött létre a Köveskáli Furmint Napok ötlete, amely idén másodjára került megrendezésre február utolsó hétvégéjén.

A rendezvény fő gerincét a különböző helyszíneken megtartott moderált szakmai előadások és beszélgetések adják, amelyeken a Furminttal foglalkozó termelők osztják meg tapasztalataikat egymással és a közönséggel is.

„Abban a reményben dolgozunk, hogy a szakmai ismeretségek, barátságok, eszmecserék, melyek itt jönnek létre nálunk, egy egységes, szép bort eredményeznek majd itt, a Balatonnál.” - mondta el a Káli Art Inn képviseletében Döbrentei Ildikó, míg a másik házigazda, Pálffy Gyula (Pálffy Pince) a következőképpen nyilatkozott a szakmai fórumok kapcsán: „Még a száz esztendővel ezelőtt idekerült Olaszrizlinget is csak most kezdjük megismerni igazán, hiszen komolyabban csak 10-15 éve foglalkozunk vele, ebből kiindulva a Furminttal kapcsolatosan is van még mit tanulnunk. Pontosan ezért van szükség ilyen szakmai kóstolókra, beszélgetésekre, vitákra a fajtával kapcsolatban és ezért számítunk a lehető legközvetlenebb fogyasztói visszajelzésekre.”

Köveskál adottságainak köszönhetően az ideérkező vendégek egyéb izgalmas programokkal színesíthették az itt tartózkodásukat. Sommelier vezetésével idén is volt Furmintra hangolt borvacsora, több étterem is a szőlőfajtával összepárosítható menüsorral készült, míg a falu két legismertebb pincéje kötetlen borozással várta a látogatókat. Szállást bőséggel kínál az egész nyáron teltházzal dübörgő gasztrofalu, így aki vasárnapra is maradt, további programlehetőségek közül válogathatott az egyes helyszínek kínálatából. A szervezők készültek pezsgős brunch-csal, valamint a reggeli mozgást preferálóknak egy átmozgató dűlőtúrával is.

Miért különleges ez a rendezvény?

„Van mit megmutatnunk, van mire büszkének lennünk. Ezalatt pedig nemcsak a borokat értem, hanem a szülőhelyüket is. Mással nem összehasonlítható érzés saját környezetükben kóstolni őket, páratlan vendégszeretettel övezve és újra meg újra rácsodálkozni Hazánk elképesztő szépségeire. A Furmint pedig - mint tanítómester - megmutatja területeink mélységét, változatosságát, közelebb hozza elvesztett múltunkat és tiszteletre tanít, ha esetleg elfelejtenénk hol a helyünk a világban.” – fejtette ki Blazsovszky Péter a Bábel sommelier-je, aki moderátorként volt jelen az eseményen.

"A Balatonnál, az Olaszrizling mellett a Furmint lehet a közös pont. Ma már egyre többen vagyunk azok, akik belevágtunk a fajta megismerésébe. Nem vagyunk könnyű helyzetben, mert az Olaszrizling minden téren elkényeztet bennünket, míg a Furmint teljesen más hozzáállást, sokkal nagyobb figyelmet igényel." - mondta Pálffy Gyula a Köveskáli Furmint Napok kapcsán.

Tromnitás Tamás hozzátette: "Mi, akik a Káli-medencében élünk, örülünk minden olyan programnak, kezdeményezésnek, amely arra irányul, hogy a kiváló minőséget kereső vendégek megbizonyosodjanak arról, hogy hozzánk nem csak nyáron érdemes ellátogatni. Rengeteget teszünk nap, mint nap azért, hogy egyre többen átélhessék azt a máshoz nem hasonlítható „Káli érzést”, amit ezen táj különlegessége minden évszakban tartogat számunkra." Kifejtette, hogy a februári Furmint hétvége magában hordozza azt a lehetőséget, hogy az ide látogató megismerjen egy télen is élő Gasztrofalut, ahol egy jellegzetes magyar szőlőfajta: a FURMINT szelektált tételeit kóstolhatja egy helyen neves borkészítők és sommelier-k prezentálásában.

"Ha a borkóstolás élményéhez hozzáadjuk a helyi éttermek ételkompozícióit, a vendégszeretetet és az igényes szálláslehetőségeket, egy olyan hagyományteremtő program születik, amely méltán kaphat országos vagy akár nemzetközi elismerést és amelyre egész Köveskál méltán büszke lehet." - tette hozzá.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

köveskál

furmint

szórakozás

gasztro