Három díjat is bezsebelt egy magyar sör: nemzetközi elismerésben részesült

A magyar kézműves-sör piac meghatározó főzdéje, a budapesti FIRST Craft Beer sörei három díjat is elnyertek a Berlin International Beer Competition zsűrijétől. A rangos nemzetközi versenyen a FIRST Craft Beer-t választották az év magyar főzdéjévé, valamint ezüst díjat kapott a FIRST Pilsner és a FIRST IPA is.
A Berlin International Beer Competition a New Yorktól Melbourne-ig világszerte számos helyszínen megrendezett "The International Beverage Competition Series" sorozat része. Zsűrijében kizárólag olyan kereskedők kapnak helyet, akik a legnagyobb és legelegánsabb európai hotelek, éttermek, ital-forgalmazók képviselőiként naponta foglalkoznak minőségi italok beszerzésével, értékesítésével és minősítésével.
A rangos nemzetközi sörverseny idei döntőjét márciusban rendezték meg, jelentős magyar sikerrel: a budapesti FIRST Craft Beer kézműves sörfőzde FIRST Pilsnere és FIRST IPA-ja is ezüst díjat kapott kategóriájában, a főzde pedig elnyerte a Hungarian Brewery of the Year címet is.
Az erős cseh és német mezőnyben különösen megtisztelő, hogy söreinket kiemelkedőnek találta a zsűri. A díj számunkra annak a munkának az elismerése, amelyet a főzde az elmúlt években a magyar sörkultúra felemelésébe fektetett
– emelte ki a díjak kapcsán Kurucz Dániel, a FIRST Craft Beer tulajdonosa. A 2017-ben alapított FIRST Craft Brewery mára a magyar kézműves-sör piac meghatározó főzdéjévé vált. Több mint egymillió korsó eladott sörével már az első évet követően megduplázta értékesítései volumenét, így a minőség mellett az eladások tekintetében is a hazai kézműves sörfőzdék élmezőnyébe került. Célja, hogy népszerűsítse a minőségi söröket és a magyar kisüzemi főzést.
Azért dolgozunk, hogy Budapest is felkerüljön végre Európa sörtérképére, hogy az emberek itthon is értékeljék és keressék a minőségi, újhullámos magyar söröket
– fogalmaz Kurucz Dániel, aki testvérével és tulajdonostársával, Kurucz Gergellyel a Budavári és a Belvárosi Sörfesztivál főszervezője, és évek óta népszerűsíti a minőségi sörfogyasztást Magyarországon.
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)