Őrület, milyen italok készülnek Tokajban: láttál már ilyen bort?

HelloVidék   
  Megosztom
Őrület, milyen italok készülnek Tokajban: láttál már ilyen bort?

A tállyai Szóló pincészet már több izgalmas bort letett az asztalunkra, és ez most sincs másként. Éless Tímea borász ügyesen egyensúlyoz a tradicionális tokaji és az avantgárd stílusirányzatok között, legújabb kísérlete a boogie névre hallgató pét-nat lett.

A pétillant naturel, vagy rövidebb nevén pét-nat, egyike a buborékos boroknak. Már a 17. században is készítették, így nem újdonság, ám a borászok és a fogyasztók néhány éve újra felfedezték maguknak. Az, hogy divatos lett, szinte kéz a kézben járt a természetes borkészítés térnyerésével. Nincs olyan kötöttség benne, mint egy szigorú termékleírással rendelkező champagne vagy prosecco esetében, készülhet bárhol, erjedhet hordóban, tartályban vagy akár amforában, lehet játszani, kísérletezni a különböző szőlőfajtákkal is.

A pét-nat az egyszerű, ugyanakkor kockázatos méthode ancestral eljárással készül, ami azt jelenti, hogy a bort még az erjedés vége előtt lepalackozzák, így a benne maradt cukor az üvegben alakul át alkohollá és szén-dioxiddá, vagyis megjelennek a palackban a buborékok. A lezárás után már nem nyúlnak hozzá többet, a borra van bízva, hogy hogyan változik. A pét-natban jellemzően benne hagyják a seprőt, így opálos látványt, valamint egy izgalmas, a megszokottól eltérő textúrát és aromavilágot létrehozva.

Most is a férjem volt az, aki egyik nap azzal állt elő, hogy készítsünk pét-natot. Ez a 800 palack egy kísérlet volt számunkra. Hiszünk a furmintban, és kíváncsiak voltunk arra, hogy milyen így elkészítve ez a fajta. Örülök, hogy végül sikerült egy ilyen, több szempontból is egyedi tétellel bővíteni a portfóliónkat

- meséli Éless Tímea borász. A boogie névre keresztelt pét-nat alapját a Dukát-dűlőből szüretelt, szép savszerkezetű alapanyag adta. Még kíméletesebben préselték, mint bármit korábban, majd egy 15 hektoliteres tartályba tették, ahol spontán erjedt. Folyamatosan figyelték a cukor és az alkohol mennyiségét, hiszen elképzelésük szerint 16 gramm cukor kellett ahhoz, hogy később a megfelelő nyomás létrejöjjön az üvegekben. Amikor elérték az optimális arányt, felkeverés helyett a tartály aljáról töltötték meg a palackokat, hogy az átlagosnál nagyobb mennyiségű seprővel táplálják az élesztőt, ezzel előmozdítva a mind teljesebb erjedést.

Megjelenésében is valami rendhagyóra törekedtek, ami egyben a funkcionalitást is szolgálja. Kartonhengerekben, fejjel lefelé állnak az egyes palackok. A fogyasztók választhatnak, hogy óvatosan felrázzák a seprőt, vagy eltávolítják az üveg nyakában leült szedimentet. Ízlés kérdése, hogy ki hogyan kedveli jobban, de akár a rázást, akár a házi degorzsálást választja valaki, mindenképpen víz alatt érdemes kinyitni a palackot a nagy nyomás miatt. A pét-nat műfajának sajátja ez a könnyed játékosság, amibe most a Szóló pincészet bevonja a vásárlóit. Olyan tétel ez, amiből soha nem elég egy pohár. Vagy egy palack.

Fotó: Furmint Photo

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

bor

buborékos

gyöngyözőbor

buborékos bor

tállya

tokaj

szóló

pincészet

tradíció

innováció

tokaji

borász

borászat