Felkészültek a rohamra: ünnepi kínálattal várják a vásárlókat a halárusok

MTI   
  Megosztom
Felkészültek a rohamra: ünnepi kínálattal várják a vásárlókat a halárusok

Már most karácsonyi kínálattal várják a halárusok a vásárlókat, év közben pedig a megszokottnál sokkal nagyobb keresletet is ki tudnának elégíteni - mondta a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MAHAL) szóvivője az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.

Lévai Ferenc üdvözölte, hogy a vásárlók igényeihez igazodva a magyar halgazdaságok egyre több feldolgozott terméket kínálnak, és rendszerint helyben, a saját boltjaikban is árusítanak.

Magyar halat a nagyobb áruházakban és a piacokon is mindenütt lehet kapni, karácsony közeledtével pedig ideiglenes árusító helyek is létesülnek országszerte

- tette hozzá, de sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy a belföldi fogyasztás fejenként még mindig csak 6,5 kilogramm évente, és sokan ma is inkább csak karácsonyi ételnek tartják a halat. Véleménye szerint a magyar hal nem csupán egészséges, de megbízhatóbb is a tengeri halaknál, hiszen a víztől a vásárlóig követhető az útja.

A halgazdaságok ezért a fogyasztás bővülése mellett jelentős külföldi keresletre is számíthatnak

- mondta a szakértő.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

hal

halárus

halárusok

ünnep

karácsony