Vajon ér ennyit a somogyias ízvilág? Teszten a fonyódi Makkos Vendéglő

Jeki Gabriella   
  Megosztom
Vajon ér ennyit a somogyias ízvilág? Teszten a fonyódi Makkos Vendéglő

Somogyi származásúként elvileg jól ismerem a somogyias ízvilágot a szüleimtől, a nagyszüleimtől és a rokonoktól. Már régóta beköltözött a gondolataimba egy ötlet, hogy jó lenne kipróbálni ezeket az ízeket akár több étteremben is, keresve a „hazai” és ismerős érzéseket. Amikor aztán hétvégi kirándulásra indultunk a barátaimmal Fonyódra és környékére, nem volt kérdés, hogy a magukat hamisítatlan balatoni és somogyi ízvilággal hirdető Makkos Vendéglőben ebédeltünk.

Először is tisztázzuk azért, hogy mit is jelentenek a somogyi vagy más néven somogyias ízek. Fontos látni, hogy a térség igencsak változatos és ennek köszönhetően gasztronómiája is színesen alakult. A gazdag, széles repertoárú ízvilág jellegzetes fogások sokaságát hozta. Somogy és a környező terület ezen területen elsősorban erdőkben és vizekben gazdag, így számos hal- és vadételt készítenek. A hetente dagasztott kenyér mellé sokféle kelesztett tészta készül, nagymamámnál szinte minden hétvégén volt mákos vagy diós kalács. Nagypapám pedig imádta a gánicát, a tejben főzött, kásásabb kukoricalisztet.

Nagyon népszerűek voltak nálunk a különféle levesek is, mint például a becsinált leves, amit általában tyúkaprólékból főztek. Somogyban szeretjük a főzelékféléket is, és ami meglepetésként érhet minket, hogy a bab itteni elnevezése borsó. Miután a megyében régebben jelentős pásztorélet volt és ezen belül legnagyobb számban juhokra és disznó vigyáztak elődeink, ezek az ételek is igencsak népszerűek. Vizeink nagy száma miatt jellegzetes somogyi halétel a halgulyás és a halpaprikás is. És ne feledkezzünk meg a vasárnapokról sem (amit kivétel nélkül mindig falun töltöttem a nagyszüleimnél), amikor tízből tíz alkalommal csirkét vágtak és végül ez került a fazékba is.

A Makkos Étterem közel van a Balaton parthoz, de nem közvetlenül a parton vagy a sétányon fekszik. Ez abból a szempontból igencsak szimpatikus, hogy a kissé „rejtett” jellege miatt kevésbé zsúfolt, nincs akkora pörgés nyáron, és így valahogy jobb érzésekkel megy be az ember. Az étterem három, különálló helységgel rendelkezik: ahogy a helyszínen a felszolgálót megkérdezve kiderítettük, harminc fős a belső, százhúsz fős a különálló és fedett rész, illetve ötven vendéget tud fogadni a teraszos külső rész.

A helyszínválasztás tehát remek, a parkolási lehetőség a balatoniakhoz képest nem rémálom és viszonylag gyorsan kapunk asztalt is, amelyen megnyugtatóan ismerős, kockás terítő feszül.

Elsősorban a balatoni ízvilágával fűszerezett tradicionális magyar konyha ízeit találjátok az étlapon. A hátsó kerthelyiségünkben van egy épített, külső kemence, itt készülnek a malac- és kacsakülönlegességek, de találhattok szárnyas, sertés, marha és hal ételeket, Ezek közül tudom ajánlani az Erdelyi fatányérost, a Makkos szeletet valamint a Harcsapaprikást

– magyarázza a pincér, miközben az étlapot böngésszük.

Hát, ezek közül egyiket sem választottuk, de nézzük akkor a magyar, angol és német nyelvű étlap kínálatát! Hétféle leves közül mutathatunk rá az általunk leginkább kedveltre, amelyek közül a legolcsóbb tétel az 590 forintos húsleves finommetélttel, amit a 690 forintos paradicsomleves és fokhagymakrémleves követ. Egy gyümölcsleves és a májgaluskaleves 790 forintba, a húsleves gazdagon 990 forintba kerül. A legdrágább leves a babgulyás a maga 1490 forintjával.

A négyféle melegétel a szokásos klasszikus ízeket kínálja: rántott- karfiol, -gombafej, -sajt és – camembert, 1490, 1690 és 1890 forintért. A konyhafőnök hét fogást kínál, ezek közül a legolcsóbb az 1690 forintos napi főzelék a pörkölt feltéttel, a legdrágább pedig a két személyre szóló vendélő tál 5990 forintért, natúr és rántott sertésszelettel, Cordon Blue-val, rántott sajttal és gombafejjel, valamint vegyeskörettel. Itt bukkanunk rá a pincér által is emlegetett Makkos szeletre 2990 forintért és kiderül, hogy sonka, gomba, szalonna, hagyma, lecsó, reszelt sajt bújik meg a hangzatos név mögött. Egy másik ajánlat is előkerül: a 3190 forintos erdélyi fatányéros roston sült cigánypecsenyét, kanászpecsenyét, székely szeletet jelent fűszeres burgonyával. Persze ízlés szerint választhatunk kacsasültet vagy sült libacombot is, esetleg a szintén korábban emlegetett kemencés sült napi ajánlatot.

A karaj, tarja, csirkemell steak egységesen 3390 forint. A szárnyasok bő választéka nyolc tételt takar 1990 forinttól 2690 forintig: csirkemell roston, vagy gombás szósszal vagy lecsóval vagy rántva vagy sajttal töltve vagy sajtmártással, esetleg natúr módon. A sertéshúsból készült ételekből tíz tételt találhatunk az étlapon, 1890-2490 forint között; klasszikus sertésszelet magyarosan vagy tejszínes gombával vagy rántva, esetleg roston, cigánypecsenye, sertéspörkölt, Gordon Bleu, sertés szűzérmék barnamártással vagy pirított gombával vagy magyarosan.

A halételek kínálata természetesen igazán bőséges: tizenhatféle fogás 1900 és 6290 forint között, ami a szem-szájnak ingere. Halászlé mindenféle halból, fogasfilé és harcsafilé roston vagy rántva, és evidenciaként hekk és harcsapaprikás. A kisebb étkűeknek négyféle tészta segíthet az éhségük elmulasztásában: sajtos-, sajtos-tejfölös, bolognai- és gorgonzolás spagetti, 1490, 1590, 1790 és 1890 forintért.

Aztán persze ott vannak a köretek, a saláták, a mártások és a desszertek. Utóbbi sorban persze ott van a mindenféle palacsinta (többek között túrós, ízes, diós, nutellás, kakaós, stb.) és a somlói galuska, minden 1000 forint alatt.

Én végül biztosra megyek és snassz rántott gombafejeket rendelek tartárral és sült krumplival. Az egyik barátnőm a balatoni ízvilágra vágyva bevállal egy harcsa halászlevet, míg a másik barátnőm végül a korábban már sokat emlegetett Makkos-szeletet kéri, előtte egy májgombóc levessel.

Az étel viszonylag gyorsan elkészül, a kiszolgálás megfelelő, a pincér udvarias. Az ételek egész jók, de nem érzem a várva-várt „otthon érzést”. A Makkos szelet kissé összecsapottnak tűnik, ám a halászlé olyan borzalmas (értsd, egyáltalán nem friss halból készült és túlfűszerezett), hogy néhány kanál után visszaküldjük. Végül fizetek, és meglepő módon 10 ezer alatt marad a számla végösszege. Szóval a somogyias ízvilág utáni várakozás továbbra is megmaradt.

Fotók: Jeki Gabriella

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

teszt

hellovidek teszt

étterem

étteremteszt

gasztronómia

vendéglátás

vendéglő