Ennyibe kerül egy igazi villás reggeli Pécs kultikus helyén: teszten a Pécsi Reggeli

Jeki Gabriella   
  Megosztom
Ennyibe kerül egy igazi villás reggeli Pécs kultikus helyén: teszten a Pécsi Reggeli

Hónapok óta terveztük az egyik barátnőmmel, hogy itt fogjuk indítani a napunkat. Eddig csak maximum egy kávét ittam itt régebben. Annyian dicsérik és már a neve is magáért beszél: miért is ne reggelizzünk stílusosan a Reggeliben? A hely nyolc órakor nyit, ez eddig inkább hátrányként jelent meg a mi esetünkben, hiszen a napunk indítása általában ennél azért korábban kezdődik. Ráadásul ha az ember nyugodtan szeretne megreggelizni, akkor az semmiképp sem szabad, hogy a rohanásról szóljon. A lényeg, hogy végre kipróbáltuk. Teszten a pécsi Reggeli.

A hely a város legfrekventáltabb részén nyitott, a pécsi Király utcában. A település sétálóutcája nyugis, patinás és egyfajta időutazásra hív. Gyalogosan egy álom, autóval kisebb logisztikai sakkozást igényel, de persze megoldható. Mi mindkettőt kipróbáltuk, és végre találkoztunk a Reggeliben. Kétszintes hely, tele egyszerű, de mégis kreatív ötletekkel. Könyvsarok, társasjátékok, és mindehhez persze tágas terek. A rendelést a pultnál kell leadni, de kapott óriási táblás sorszámnak köszönhetően asztalhoz hozzák a kért finomságokat.

Már az első pillanatban kiderül, hogy itt fontos a lokalitás, mondhatni a „pécsiség” és a „baranyaiság”: az alapanyagok egy jelentős része a környékbeli termelőktől származik, ami persze garantálja a friss és minőségi élményt. A pultnál mi magunk is vásárolhatunk otthonra helyi termékeket: többek között lekvárt, szörpöket; de az itt fogyasztott kistermelők árujának a nevét is megtaláljuk egy táblára kiírva. Arra is emlékszem, hogy korábban itt szereztem be az a zárható kávéspoharamat is, amit újrahasznosított anyagból készítenek és minden törekvésével próbálja mérsékelni a műanyagszennyezést a világban. Látszik, hogy a Reggeliben a fenntarthatóság is fontos szempont: egyfajta „zero waste”, azaz a „semmi szemét” elvét követik – de csak épp finoman a háttérben, semmit sem ráerőltetve a vendégekre. Ott van például a komposztálható ételdoboz is, amiben elvitelre is kérhetünk bármit.

De nézzük akkor végig a reggeliző és bruch étterem étlapját!

A stílusos, újrahasznosított falapra erősített lapon három részt találhatunk: péksüti, édes, sós, bundás kenyér, signature, három tojás. Angolul és magyarul egyaránt. Hamarosan kiderül, hogy a péksütemény helyben készül és a pultnál széles választékában gyönyörködhetünk a croissant-tól a kakaós csigáig. Az édes kategóriában az 2150 forintos amerikai palacsinta és az 1200 forintos zabkása került, előbbi vaníliamártással és szezonális gyümölcsökkel, utóbbi joghurttal és szintén gyümölcsökkel. A következő, sós részben egy úgynevezett croque madame, ami egy sonkás-sajnos melegszendvics besamell mártással és tükörtojással 2700 forintért, illetve a pulled pork burger (tehát húsos hamburger) salátával 2750 forint, amihez kérhetünk sültkrumplit plusz 500 forintért, plusz sajtot plusz 400 forintért, vagy épp koreai kimcshi-t (aminek legfontosabb összetevője a kínai kel, a retek, a zöldhagyma és az uborka) plusz 500 forintért. A tojáskrémes bagel 2150 forint (sajttal sütve és salátával), a korábban már emlegetett kimcshis tojásos rizs 2100 forint, a vegán rántotta 1800 forint – utóbbi tofuból készül, salátával és kenyérrel.

A bundás kenyér nem véletlenül kap kiemelt helyet: kérhetjük klasszikus, dupla sajtos és sonkás-sajtos változatban. Az ára így 1800 és 2150 forint között mozog, de mindegyik mellé jár saláta és úgynevezett fehér mártogatós. De mit is jelenthet az étlapon a „signature” (magyarul aláírás) kifejezés alatt található kategória? Például egy Buddha tálat, benne friss saláta, marinált csicseriborsó, sült cékla, tofu, pirított magvak, csírák, onsen tojás (japán bugyantott tojás), gyömbéres-mogyoróvajas dressing 2100 forintért. Az angol reggeliben 2800 forintért kettő tükörtojást, kolbászt, pirított gombát, hurkát, bacont, paradicsomos babot, sült paradicsomot és angol muffint kapunk. A bagel reggeli 2250 forint, ebben tojás, mangalica szalonna, házi majonéz és savanyúság található. A fehér grillkolbász 230 forint, hozzá házi mustár, kovászos kenyér és savanyúság jár. A három tojás kategória választékában kérhetünk tükörtojást, rántottát vagy omlettet. Salátával és kenyérrel jár, de plusz hozzávalóként kérhetünk kolbászt, mangalica szalonnát, gombát, sajtot, spenótot, újhagymát 400 forintos feláron. A klasszikus ham and eggs (sonka és tojás) reggeli 1800 forint, az előbbi feltétekkel kérhető.

Ha valaki inkább valami nagyon könnyűt szeretne, frissen facsart leveket is választhat: lebegő (uborka, spenót, kel, zeller, alma), löket (répa, alma, gyömbér, chili), ciklon (cékla, répa, alma, menta, verjus), szezonális (aktuális kínálat a juice táblán), ginger shot (gyömbér és alma) 650 és 1300 forint közötti áron. Vehetünk úgynevezett shrub-ot is, ami szóda, házi almaecet és választható háziszörp a szezonális kínálat függvényében 950 forintért.

A barátnőm egy Buddha tálat kér az egészséges életmód jegyében, mellé egy cappuccino-t választ, én pedig arra gondolok, hogy adok az ízlelőbimbóknak egy kis pluszt, ezért amerikai palacsintát és egy chai lattét kérek. Az ételek hamar elkészülnek, külalakra csillagos ötös. A gyümölcsök is frissek, ízletesek. A vaníliasodóm azonban valahogy nem az én ízlésem, a palacsinta pedig két kisebb darab, ami talán kevesebb ideig sült, mint ahogy én készítem otthon – persze ez ízlés dolga, nem kritika.

A barátnőm is küzd egy kicsit a Buddha tállal, ahogy mondja „jó, jó, de valahogy nem az igazi”. Mindketten találkozunk egy „furcsa gyümölccsel”, amit nem tudunk beazonosítani – végül a pincért kérdezzük: kiderül, hogy céklalébe áztatott alma. Nevetünk, hogy az összesen öt diplománkkal erre nem jöttünk rá magunktól.

A kávé amúgy első osztályú – ilyen finom chai lattét még biztosan sehol sem ittam. Az árakat kissé eltúlzottnak érezzük, de ma már talán ezt sem lehet biztosan kijelenteni.

Hogy visszatérünk-e?

Talán érdemes lenne még kipróbálni valamit az étlapról, de a kávé miatt biztosan betérünk még ide.

Pontszámok:

  • Minőség: 9/10
  • Ár/érték arány: 7/10
  • Kiszolgálás, személyzet: 9/10
  • Megközelíthetőség: 8/10
  • A hely hangulata, kialakítása: 10/10

Fotók, címlapkép: Jeki Gabriella

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

étteremteszt

pécs

reggeli

buddha tál

reggeliző hely