Csúnyán elvérzett a Balaton egyik csúcsétterme: teszten a lellei Vitorlás

Jeki Gabriella   
  Megosztom
Csúnyán elvérzett a Balaton egyik csúcsétterme: teszten a lellei Vitorlás

Az egyik ismerősöm a menüjét dicsérte, egy másik pedig az étlap kínálatát. Bevallom, nem igazán kedvelem a túlzsúfolt helyeket, ezért inkább az utószezont választottuk a tesztre. Ilyenkor még a benti és a teraszon lévő asztalok is népszerű célpontok, de már talán viszonylagosan „időben” megérkezik az ember rendelése. Barátaimmal amúgy is ilyenkor mindig tartunk egy „balatoni összetartást”, szóval ezúttal vacsorára a balatonlellei Vitorlás Éttermet választottuk. A HelloVidék így most összeszedte a teszt tapasztalatait, de megosztjuk gyakorlati jó tanácsainkat is.

A balatonlellei Vitorlás Étterem „pazar fogásokkal” és a kényelem ígéretével hirdeti magát. Ebből az is gyorsan kiderül, hogy a konyhája gourmet, amelyben a helyi fogások is helyet kapnak, „a legkifinomultabb ízléssel rendelkező vendégek” ízlését is kiszolgálva. A saját ajánlóban kitérnek a vegán és vegetáriánus fogások bőséges választékára, de felhívják a figyelmet a számos gluténmentes és laktózmentes ételre is. Eddig jól hangzik, szóval jöhet a teszt!

Az indulás előtt rutinosan felhívtam az éttermet telefonon és kértem egy asztalt három főre. Később beigazolódott, hogy ez remek ötlet volt, hiszen odaérve derült ki, hogy az este hét óra igen népszerű időpont itt, tehát foglalás nélkül valószínűleg nem kaptunk volna asztalt. A parkolás miatt egy kicsit aggódtam, mert Google Map-sen előre tájékozódva már láttam, hogy bizony nem tartozik az étteremhez saját parkoló, a Balaton parton pedig jól tudjuk, hogy néha egyszerűen „mission impossible” a parkolási művelet. Szerencsére az út mentén végig álltak az autók, bár ennek szabályosságát a pont mellettük húzódó biciklisáv teszi számomra kétségessé. A kérdést megoldottuk, de azért bevallom, hogy fél szemmel mindig az autómra figyeltem.

A foglalásnak hála asztalunk volt, sajnos azonban pont a bejárat mellé tettek minket, szóval nyugodtnak semmiképp sem mondhatnám, miközben az ajtó mellett ülő barátnőm hátára folyamatosan jött így a hideg. A pincér hamarosan érkezett, kihozta az étlapokat, ami az étterem esetében egy nagyobb méretű papírlap, ami a praktikum kedvéért egyenlő az alátéttel is. Ez csak akkor vált egyértelművé, amikor a következő körben rákerültek az evőeszközök és a szalvéta is.

Nem tudom, hogy a zsúfoltság vagy a szervezetlenség okozta, de a rendelést három különböző pincér jött oda felvenni. Az egyik hozta az étlapot, aztán a következő körben már egy másik kérdezte, hogy sikerült-e választani, amit aztán egy harmadik is megkérdezett. Szó se róla, kitüntető ez a figyelem, de valahogy mégsem értettük a dolgot. Nem sikerült a három limonádét sem a kéréseknek megfelelően hozni: két különböző ízben rendeltük őket, az egyiket cukor nélkül – utóbbi végül egy pohár citromos víz lett több mint ezer forintért (a 0,5 literes).

De lássuk az étlap kínálatát! A levesek és előételek egy kategóriában szerepelnek, ahol tizenkettő tételt találhatunk, amiből a legolcsóbb 1390, a legdrágább pedig 3590 forintba kerül. Előbbi nyitja a sort a cérnametélttel gazdagított tyúkhúsleves formájában, amit az újházi társa követ 1990 forintért. Ugyanebben az árban kínálják az izgalmasan hangzó hideg vajtöklevest füstölt kacsamellel és kovászos uborka kaviárral, illetve a túrógombócos málnakrémlevest. A következő tétel már 2190 forintért egy klasszikus gombaleves (consommé néven), míg a gulyásleves már 2390 forintba kerül. A levesek sorát a 2790 forintos halászlé zárja. A zöldséges padlizsánkrém 2490 forint, a csirkemáj mousse kaláccsal 2590, a bufala mozarella paradicsommal és bazsalikom pestoval 2890 forint, a marha tatár 3190, míg a quinoa salátás kecskesajt 3590 forint.

A főételek választéka igazán impozáns: összesen tizenhét tétel közül választhatunk. A legjobb áron a 3390 forintos cézár salátát ajánlják csirkemellel, a legdrágábban pedig szarvasgerincet kínálnak vargányapürével, céklával és fenyőmaggal 8990 forintért. De természetesen a kettő között is választhatunk. A magyaros ételek mellett a nemzetközi konyha különböző ízeit találhatjuk az étlapon. A vegánoknak ott van a csicseriborsó krém cukkinivel és gombával, hajdina ropogóssal 3590 forintért. Az ínyenceknek garnéla szélesmetélttel és szárított paradicsompesztóval 4790 forintért, akad tokhal is halászlé mártással és kapros túrós lepénnyel, amihez szalonna pörc is dukál 5390 forintért. A fogasfilé pankó morzsában petrezselymes burgonyával 4590 forintba kerül, egy klasszikus brassói aprópecsenye pedig 3790 forint. Ugyanebben az árban kínálják a kijevi csirkemellet burgonyapürével és sült rukkolával. A következő tétel 3990 forintért a mentás zöldborsós rizottóval tálalt csirkemell. A sertésszűz pankó morzsában és majonézes burgonyával 3590 forint, ám egy BBQ oldalas steakburgonyával már 4590 forint. A sertésszűz érméket kérhetjük lecsókrémmel és rántott burgonyával, kolbászmorzsával 4490 forintért. A kacsamellhez málnás céklakrém jár, vadbrokkolival és répával 4890 forintért, a borjúpaprikás juhtúrós gnocchival 4490 forint. Kérhetünk azonban marha burgert is egy kicsit felturbózva: coleslaw és steakburgonya társaságában 4590 forintért. A marhahátszín 8290 forint zöldfűszeres tócsnival, hagymával és mustárral, a marhapofa pedig vadas mártással és burgonyafánkkal 4790 forint.

A gyerekeknek szóló menüben bolognai spagetti, rántott csirkemell hasábburgonyával, natúr csirkemell rizibizivel, illetve rántott sajt rizzsel kapott helyet. A desszertek között mandulás brownie vaníliafagylalttal (1890 forint), Rákóczi túrós (2190 forint), madártej törökméz ropogóssal (1990 forint) és vegán levendulás málnás panna cotta (1990 forint).

Ketten kijevi csirkemellet kértünk burgonyapürével és sült rukkolával, illetve az egyikünk fogasfilét rendelt pankó morzsában petrezselymes burgonyával. A sült rukkoláról közben megtudtuk az egyik pincértől, hogy „azt otthon nem lehet elkészíteni”, ugyanis a megmosott rukkolát néhány másodpercre merítik csak bele a forró olajba, hogy így egy különleges ízt adjon. Az étel viszonylag gyorsan megérkezik, a sült rukkola tényleg izgalmas, bár önmagában kóstolva inkább valami odaégett panírdarabra emlékeztet; összetörve és a krumplipüréhez keverve viszont egészen kitűnő. A kijevi csirkemell zamatát a fűszervaj jól megadja, így panaszra nincs okunk. A fogasfilénél azonban nem sikerült túl jól a fűszerezés és az előkerülő szálkák is – bár „előfordulhatnak – rontják az összhatást.

Közel 16 ezer forintot fizetünk, a levesnek és a desszertnek pedig a közelében sem jártunk. A pincérek udvariasak voltak és még egy pillanatra meg is állnak beszélgetni, de az összhatás valahogy nem az igazi a kapkodás, a rendezetlenség, az ajtó melletti asztalunk és a szálkák miatt. Háromból ketten azért biztosan visszatérnénk ide, de ez azért így is csak egy körülbelül 66,6 százalékos arány.

Fotók: Jeki Gabriella

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovdék

étterem teszt

teszt

balatonlelle

vitorlás étterem

teszt

menü

ételek

fogások