Igazi szuperétel a szezon egyik slágere: mégis alig ismerjük, keveset fogyasztjuk

HelloVidék   
  Megosztom
Igazi szuperétel a szezon egyik slágere: mégis alig ismerjük, keveset fogyasztjuk

A laskagomba is igazi superfood, mégis sokkal kevésbé ismerjük jótékony hatásait, felhasználási lehetőségeit, mint a csiperkének. Talán ez az egyik oka, amiért a csiperkéhez képest jóval kevesebbet fogyasztunk belőle, annak ellenére, hogy gyulladáscsökkentő hatása erősebb, kevesebb kalória van benne és ízvilága is jellegzetesebb. Az Európai Friss Csapat – az ízek ereje program összegyűjtötte, amit mindenképp tudni érdemes a laskagombáról.

Több mint élelmiszer: superfood!

A gombákat 30 ezer éve fogyasztja az emberiség, nemcsak élelmiszerként, hanem gyógyszerként is felhasználva. Köszönhető ez annak, hogy a gombák rendkívül sok pozitív élettani tulajdonsággal rendelkeznek és számos gyógyhatású anyagot is tartalmaznak.

A laskagomba igazi superfood, amely kifejezetten gazdag fehérjében. A gombafehérje nagy része könnyen emészthető, ráadásul biológiai értéke megközelíti az állati fehérjékét, ezért remek fehérjeforrás. A laskagomba energiatartalma alacsony, koleszterint nem tartalmaz, víz- és élelmirost-tartalma azonban magas. Gazdag A-, B-vitaminokban, káliumban, foszforban és magnéziumban, illetve kitűnő forrása a D-vitaminnak is. Kifejezetten ajánlott szív- és érendszeri betegségekkel küzdőknek, mert hozzájárulhat a vérnyomás csökkentéséhez. Emellett hatékony gyulladáscsökkentő, és immunstimuláló hatású. Élelmi rostokban dús, ami elősegíti szervezetünk harmonikus működését, csökkenti a koleszterinszintet és támogatja a bélrendszer működését. A laskagombában antioxidáns és rákellenes vegyületeket is vannak, amelyek fokozhatják az immunmoduláló és a daganatellenes aktivitást.

Hogyan vásároljunk laskagombát?

Laskagomba vásárlásnál a legfontosabb, hogy friss gombát válasszunk, melynek illata kellemes, kalapja rugalmas, roppantható, széle ép és enyhén befelé hajlik. Az öregebb gomba már veszített nedvességtartalmából, ezért a kalap szélei erősen berepedezettek. Érdemes a frisset választani, mert nemcsak tovább tárolható, hanem könnyebb felaprítani és a főzésnél is hamarabb megpuhul.

Tárolási tippek laskagombához

Szobahőmérsékleten a laskagomba nagyon gyorsan veszít minőségéből, ezért vásárlás után minél gyorsabban fel kell dolgozni, vagy hűtőbe kell tenni. A frissen szedett laskagomba hűtőszekrényben 1-6°C fokon akár 6-10 napig is eláll.

A friss laskagomba fagyasztható is, és akár 6-8 hónapig eltartható, de célszerűbb előkészítve (megpárolva vagy blansírozva), esetleg készételként lefagyasztani. Például a bepanírozott laskagombát vagy a gombafasírtokat érdemes egyesével lefagyasztani, majd a megfagyás után bezacskózni, mert így nem fagynak össze és könnyebben süthetők lesznek.

A gombákkal kapcsolatos tévhit, hogy pucolni vagy mosni kell őket. A laskagombát ne hámozzuk meg, mert a kalapbőr rengeteg értékes tápanyagot tartalmaz. Mosni sem szükséges, mert a termesztett laskagomba alig tartalmaz szennyeződéseket. Esetleg a termesztőközegből lehetnek rajta maradványok, de ezeket legjobb papírtörlővel eltávolítani. Ha mégis ragaszkodunk a mosáshoz, akkor is csak egészen rövid ideig kell folyó víz alá tartani, mert különben gyorsan teleszívja magát vízzel és elveszti az aromáját.

Használjuk fel minden részét!

  • A laskagombából a szára és a tönkje is kitűnően felhasználható, igaz, érdemes más-más fogásokat készíteni belőlük.
  • A kalapot elkészíthetjük egészben vagy szeletelve is. Ha szeleteljük, akkor a rostszerkezete miatt a lemezekre merőlegesen tegyük, a tönkhöz közeledve egyre vékonyabban.
  • A tönköt érdemes apróra vágni vagy ledarálni. Apróra vágva levesekbe, pörköltökbe, húsok mellé öntetként készíthetjük el. Ledarálva készíthetünk belőle fasírtot, szószokat vagy házi ételízesítőt.
  • A laskagomba fogyasztható nyersen is, például salátákban, bár ekkor enyhén csípős ízű, ezért érdemesebb blansírozás után a salátákhoz adni.
  • A laskagomba sokoldalú felhasználhatósága miatt nemcsak a gombakedvelők számára finom és egészséges élelmiszer, hanem a fogyókúrázók és a vegán étrendet követők számára is.
  • A pörkölttől a levesen át, fasírtként vagy rántva, grillezve vagy párolva, salátába vagy raguként is elkészíthetjük, a megfelelő fűszerekkel kiegészítve mindig harmonikus ízvilágú, isteni fogásokat készíthetünk, amelyek még laktatók is, és egészségünk megőrzéséhez is hozzájárulnak.

Ha kedvet kaptatok a laskagombához, próbáljátok ki Bernáth József, az Európai Friss Csapat program séfjének új, izgalmas laskagombás receptjét: https://frutti-veggi.hu/2022/10/17/sztroganov-sertes-laskagombaval/ !

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

laskagomba

gombafélék

szuperétel

európai friss csapat

nak