Fogadjunk, eddig te is rosszul készítetted a csirkét! Íme néhány trükk az ínycsiklandozó sültekért
A húsfélék közül talán a legkedveltebbnek számít a baromfi. Ennek is leginkább a csirkemell és comb részét fogyasztják legtöbben. Na, de hogyan is készíthetjük el, hogy ne egy száraz cafatot kínáljunk fel a családi asztalon? Ennek jártunk most utána!
Kezdjük a csirkemellnél
A magyarok imádják rántva, sütve, főzve is. Nem csoda így az sem, hogy a kezdő szakácsok először a csirkemell helyes elkészítését próbálják elsajátítani. Gyorsan megsül, szinte bármilyen módon főzhető, az enyhe íze pedig üres vászonként szolgál a fűszerekhez és szószokhoz.
Az egyetlen probléma a kicsontozott, bőr nélküli csirkemellekkel az, hogy mindkét eltávolított dolog hozzájátulhat a fantasztikus ízvilághoz. Emellett segítségünkre vannak abban is, hogy ne süssök túl a melleket. Ellentétben a csirke combokkal, amelynek megpuhulásához időre van szükség, a csirkemell lédús, viszont a tökéletesen megsült húst csak néhány lépés választja el a száraz és szálas hústól. Érdemes tehát olyan csirkemellet vásárolni, aminek megvan a bőre és rajta van még a csontokon.
A ropogós csirkebőr önmagában is csemege, de megkíméli a hőségtől a könnyen túlsüthető mellhúst. A csontok pedig hozzájárulnak ahhoz, hogy a hús lédús maradjon. A csontok azonban megnehezítik ezeket a melleket, így vásárláskor sokan nem kérik őket. És az is igaz, hogy a legtöbben nem akarunk csirkét faragni a tányérunkon. Pedig, ha igazán finom szeletekre vágyunk, akkor legközelebb ne távolítsuk el ezeket a húsról.
Ahogy a The Daily Meal írja, jó, ha tudod, a baromfihúst legalább 160 Fahrenheit-fokon, az az 70 °C-on kell megfőzni. A sötétebb húsoknak, akárcsak a comboknak, magasabb hőmérsékletre van szüksége ahhoz, hogy puha legyen, és a magasabb zsírtartalma miatt lédús maradjon. A mellek azonban gyorsan kiadják a nedvességet az izomrostokból, ezért jobban kell rájuk figyelni, hogy ne száradjanak ki.
Jöhetnek a combok!
Kevés olyan felemelő dolog van, mint egy tökéletesen sült csirkecomb, amely kívül ropogós, belül lédús és gazdag. Az utóbbi években a csirkefogyasztók többsége értékelni kezdte a combok zamatosságát és ízét – nem is beszélve arról, hogy könnyen el lehet készíteni és nehezebb túlfőzni is.
Persze még ennek ellenére is komoly kihívást jelenthet az íz és különösen az állag tökéletes egyensúlyának elérése. Szerencsére van néhány egyszerű lépés, melyek segítségével elképesztő finom húst készíthetünk. Függetlenül attól, hogy serpenyőben, olajban, forró levegős sütőben vagy grillen sütjük, az alábbi profi tippek betartásával biztosíthatod, hogy a csirkecombok mindig tökéletesen ropogósak legyenek.
1. Egy éjszakán át pácoljuk a combokat
Az ízletes, jól fűszerezett csirkecombok főzésének egyik titka, hogy a húst előzetesen megfőzzük. Ezután jöhet a sózás, ami az íz fokozása mellett az állagot is segíti, és hozzájárul a kész csirke ropogósságához. Tehát érdemes sós páclevet készíteni. Ha a húst egy estére pácban áztatjuk, a sót és a fűszereket egyaránt magába szívja. A száraz pácolás ugyanezt a célt szolgálja, annyi különbséggel, hogy itt a sós fűszerkeverékkel bedörzsöljük a combokat és ezután hagyjuk őket állni.
Szakemberek szerint a sózás arra kényszeríti a hús fehérjét, hogy egy másik mintázatba rendeződjön át, amely jobban megtartja a folyadékot, így a hús lédúsabb lesz főzés közben, és gondoskodik arról, hogy a levek ne akadályozzák a ropogós külső kialakulását. A pácba kevert cukor ebben is segíthet – hiszen amikor a cukor reagál a hővel, karamellizálódik, így a csirke kívül barnább lesz.
2. Használjon csontos csirkecombot bőrrel
A legroppanósabb, legízletesebb csirkecombért érdemes olyat választani, ami csontos és bőrös is. A Bon Appetit szerint sok oka van annak, hogy a csontos, bőrös csirkecomb mellett döntsünk. Az íze jobb, köszönhetően a csontvelőnek, amely a főzés során mélységet és intenzitást ad, és gazdagabb a bőrből származó hozzáadott zsírnak köszönhetően. És az ár is jellemzően kedvezőbb, mivel a hús kicsontozása és nyúzása több időt és erőfeszítést igényel, ami azt jelenti, hogy a magasabb költség a fogyasztóra hárul. Tehát a legjobb eredmény elérése érdekében készítsünk csontos, bőrös csirkecombot.
3. Használd a tojás erejét
Ez a tipp különösen akkor hasznos, ha a csirkecombot sütöd. Ha a sütőbe helyezés előtt megkenjük a csirkecombok bőrét tojással, az garantáltan ropogós, barnás külsőt eredményez. Ehhez annyit kell tenni, hogy felverünk egy tojást és vagy egy kis vizet, vagy egy kis tejet adunk hozzá, hogy folyékonyabb legyen. Ezt a tojásos kencét általában arra használják, hogy arany színű és fényes hatást hozzanak létre a kenyerek és péksütemények felületén, és hasonló reakciót váltanak ki, ha a húsokat, például a csirkét kenik be vele.
4. Sütőpor és szódabikarbóna?
A sütőpor és a szódabikarbóna mindenki konyhájában alappillér, főleg azoknak, akik sokat sütnek. De nem csak a pékárut, a csirkecombokat is ropogóssá varázsolják. Ha egy csirkedarab száraz bőrére dörzsöljük, akkor a sütőpor és a só is kiszívja a folyadékot, így rendkívül száraz felület jön létre, amely a főzés során ropogóssá válik. Együtt használva a reakció megkétszereződik, így a csirkének rendkívül ropogós, gyönyörűen aranybarna külseje lesz.
5. Ne forgasd gyakran a húst
Ha egy kicsit megértjük a főzés mögött meghúzódó tudományt, akkor megtudhatjuk, milyen lépéseket tegyünk annak érdekében, hogy a csirkecomb minden alkalommal ropogós legyen. Az egyik fontos fogalom, amelybe érdemes belemenni, a Maillard-reakció. Ez a kémiai reakció, hasonlóan a karamellizáláshoz, felelős a barnulási hatásért, amely a hús magasabb hőmérsékleten történő sütésekor jelentkezik. Mivel a húsban lévő aminosavak a hő hatására megváltoznak, a hús felülete elsötétül és új ízeket kap.
A Maillard-reakció akkor kezdődik, amikor a csirke nagy hővel érintkezik. A lehető legkevesebbet akarj beavatkozni ebbe a folyamatba, és hagyd, hogy a tudomány zavartalanul fejtse ki varázslatát és formálja azt a ropogós barna kérget. Ez azt jelenti, hogy amikor a csirkecombokat serpenyőben sütjük, nem kell forgatni állandóan. Amint a ropogós kéreg teljesen kialakult, tudni fogod – a csirke könnyen leválik a sütőedény felszínéről, jelezve, hogy teljesen megbarnult, és készen áll a megfordításra.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)