Kész, ennyi volt: lehúzza a rolót az Alföld egyik legendás étterme

HelloVidék   
  Megosztom
Kész, ennyi volt: lehúzza a rolót az Alföld egyik legendás étterme

Új menüsorban találkozott a múlt és a jövő gasztronómiája a Tisza-tó és a Hortobágy határán lévő, közel három éve megnyitott tiszafüredi Mariska Étteremben, ami október 1-jén bezár - írja a Sokszínűvidék.

Gasztro- és családtörténetet írt a Mariska, ahol előtérbe kerültek a lassan feledésbe merülő vagy a konyhában már alig használt alapanyagok, ahol a vendégek asztalára tálalt specialitások a helyi termelők és kézművesek étkezéshez, gasztronómiához kapcsolódó viszonyát is jól tükrözték.

A Mariska ebben a működési formában Tiszafüreden, velünk, ebben a koncepcióban bezár. Alig 3 év alatt megálmodtuk, megvalósítottuk és elismertté tettük a Mariskát, amivel feltettük Tiszafüredet, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét és a Tisza-tavat a modern gasztronómia országos térképére. Elértük, sőt túlteljesítettük a személyes és üzleti céljainkat, elégedettek és boldogok vagyunk, hogy maradéktalanul sikerült

– írták Facebook oldalukon.

Mint fogalmaztak, új álmok jönnek, új célok és fontosabb ügyek, melyeket a következő 3-5 évben meg szeretnének valósítani. Ezért családilag úgy határoztak, hogy a Mariska kezét egy időre elengedik, de igyekeznek további sorsát és a térségben elfoglalt pozícióját jó és értő kezekbe helyezni. Szeptember 30-án, szombaton kerül sor az utolsó vacsorára a vendégekkel, október 1-jén pedig nemes felajánlást tesz a bezáró étterem. Az utolsó nap bevételét, ugyanis az UNICEF-nek adják.

Gyertek el október 1-én vasárnap és hacsak egy kávé árával is, de támogassátok az UNICEF munkáját. Az utolsó napi bevételünket felajánlottuk az UNICEF programjainak támogatására

– írták a közösségi oldalon.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

étterem

bezárás

tisza tó

tiszafüred

hellovidek