A Penny Marketben a legolcsóbb a tej: felzúdult a magyar tejipar

HelloVidék   
  Megosztom
A Penny Marketben a legolcsóbb a tej: felzúdult a magyar tejipar

A magyar tejpiaci szereplők kiakadtak a Penny akciós teje miatt. A terméktanács vizsgálatot kezdeményez a hatóságnál és nem kizárt egy demonstráció sem. A boltlánc szerint magyar forrásból nem tudta kielégíteni az igényeket.

Csütörtöktől 135 forintért adja az akciósan a szlovák tartós (uht) tejet a Penny Market. A piacot jól ismerő - de név nélkül nyilatkozó - szakértőktől kapott információk szerint a boltlánc ezzel a lépésével kiakasztotta a magyar tejfeldolgozókat és kereskedőket, ez az árszint ugyanis a mostani piaci körülmények között nehezen indokolható. A boltlánc szerint hiány volt magyar tejből, ezért kellett a szlovákot betenni a kínálatába, írja a Napi.hu.

Az Alföldi Tej Kft. a második legnagyobb magyar tejfeldolgozóként kizárólag magyar tejtermelőktől felvásárolt tejet dolgoz fel üzemeiben. A tej felvásárlási ára Magyarországon jelenleg 100 forint kilogrammonként, ami az Európai Unióban sajnos a legalacsonyabb, ennél Szlovákiában magasabb a tej felvásárlási ára. A dobozos tej bekerülési költségének legnagyobb hányadát az alapanyag teszi ki, erre pedig a logisztikai, feldolgozási, csomagolási és munkaerő-költségek jönnek rá. A 135 forintos literenkénti bruttó ár az öt százalékos áfa mellett 128 forintos nettó árat jelent, ezért az összegért pedig ma Magyarországon csak veszteséggel lehet jó minőségű tejet előállítani, és a fogyasztók számára kínálni, közölte a Napi.hu megkeresésére az Alföldi Tej Kft.

Vizsgálják a Penny lépését, mondta el Harcz Zoltán, a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója. Egyrészt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál kezdeményezték a vizsgálatot, emellett a Tej Terméktanács a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézetnél kezdeményezte a Penny által kínált tej beltartalmi vizsgálatát.

A lap tejpiaci forrásaiktól úgy tudja, hogy egy korábban felhalmozott felesleget tehetett a kínálatba a Penny-Market Kereskedelmi Kft. Szerintük a cég ezzel a lépésével arcul csapta az ágazatot és a tejáfacsökkentéshez köthető megállapodást. A kormány ugyanis januártól 5 százalékra csökkentette többek között a tartós tejek áfáját, ezzel több tízmilliárdos bevételről mondott le. Konkrét szerződés vagy megállapodás nem született arról, hogy cserébe a kereskedők a magyar termelőktől, feldolgozóktól veszik majd a tejet, ez ugyanis részben az uniós szabályok szerint nem is lehetséges, ugyanakkor a tejpiaci szereplők és a kereskedők tartották magukat ehhez az elváráshoz. A tejpiaci szakértők szerint a Penny lépése azért káros, mert most a többi nagy boltlánc azt kérheti a magyar tejcégektől, adják nekik olyan áron a tejet, hogy a Penny 135 forintos árával megegyező vagy annál olcsóbban tehessék a polcokra a 1,5 százalékos uht tejet, márpedig ez a jelenlegi piaci helyzetben abszurd kérés.

A magyar tejtermelők fontolóra vették, hogy demonstrációt szerveznek valamelyik Penny-egység elé a 135 forintos tej miatt. Egyelőre kérdés, hogy valóban lesz-e tiltakozás, csütörtök délután a tejtermelők képviselői tájékoztatást adnak a diszkontlánc akciója miatt felmerült problémákról.

Azokban az esetekben, amikor a beszállítók megfelelő mennyiségű nyerstej hiányában nem tudják a teljes üzlethálózatra vonatkozó igényeinket teljesíteni, más forrásokból kell biztosítanunk a vásárlóink számára a legjobb ár/érték arányú termékeket.

- nyilatkozta a Penny Market.

A Penny szerint most is ez történt: a kereslet meghaladta a beszállítók erőforrásait, ezért más forrásból fedezték az ellátást. A boltlánc közölte továbbá: "A kínálatban folyamatosan megtalálhatóak 100 százalékban magyar forrásból származó saját márkás, folyékony tejtermékek, jelenleg 11 hazai forrásból származó folyékony tej van és 1 importból érkezett".

A cég szerint az import tej árelőnyét átadta a vásárlóknak. Üzleti titokra hivatkozva a Penny arról nem adott tájékoztatást, hogy mennyiért szerezte be a 135 forintért kínált tejet, az viszont kiderült nyilatkozatukból, hogy minden esetben betartják a hatályos jogszabályokat.

Nőtt az áfacsökkentésben érintett tejek forgalma a kizárólag magyar tejet forgalmazó Aldiban, ezzel szemben a szintén ötszázalékos áfával adózó friss tejeké stagnált. Vagyis az Aldi forgalmában az uht és az esl tejek súlya megnőtt az áfacsökkentés eredményeként. A Lidlben volt olyan tejtípus, amelynél 30 százalékos volt az éves növekedés. A boltlánc szerint a vásárlók az esl és az uht tejeket egyaránt kedvelik és 1,5 és 2,8 százalékos tejek a legnépszerűbbek.

Az esl tejek voltak az első két hónap nyertesei a Tescóban, a teljes tejforgalomban nőtt a részarányuk. A többi boltlánchoz hasonló a helyzet a Tescóban: az uht tejeknél a 1,5 százalékosaké a főszerep. Az Auchan arra számított, hogy az áfacsökkentés miatt az uht-nál lesz komolyabb bővülés, ám végül az esl tejek lettek a lépés nyertesei. Az Auchan áruházakban a legtöbben az uht tejeket választották, a második helyen végeztek a friss tejek, a harmadik legnépszerűbbek pedig az esl típusú tejek voltak. A 1,5 százalékos zsírtartalmú tejek a legnépszerűbbek. Második helyen a 2,8 százalékos tejek állnak, majd a 3,5 százalékosak következnek.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

tej

penny market