Még hogy elfogytak a szakemberek: ő az egyik legjobb kovács Magyarországon

Gáspár Adrienn   
  Megosztom
Még hogy elfogytak a szakemberek: ő az egyik legjobb kovács Magyarországon

„Ütöm, vágom, kalapálom, Ön megálmodja, én megcsinálom”, „Kovácsműhelyben nem tapogatsz, patikában nem nyalogatsz” – ilyen és ezekhez hasonló figyelemfelkeltő mondatoktól zeng az a vársári forgatag, ahol Opikovács árulja portékáját. Oppenauer Péter gyermekkora óta űzi a magyarok egyik legősibb mesterségét. Tudását szereti megosztani másokkal is kovácsműhelyében és fesztiválok alkalmával is. A Nemzet Kalapácsa díjas kovács a HelloVidéknek mesélte el történetét és álmait.

HelloVidék: Nem minden napi látvány egy kovácsműhely a fesztiválokon. Miért döntöttél úgy, hogy mesterségedet a vásáriforgatagban is bemutatod?

Oppenauer Péter: Szinte már az egész országot bejártam lakatosként, hogy minél többet tanuljak. A „fesztiválozást” tizenhárom éve kezdtem. Az első kiállításom Ózdon volt, a művészeti iskola tanulóinak tartottunk egy bemutatót az iskola udvarán. Akkor még szinte semmi nem volt, tablókon mutattam be a munkafolyamatokat, hogy mit, hogyan készítünk. Kezdetben kicsit szkeptikus voltam, hogy mennyire fogja érdekelni a gyerekeket a kovácsolás, de a végére igen szép nézőközönségem lett. Az iskolaudvaron közel háromszázan nézték végig a szakadó esőben, hogy hogyan dolgozok. Hatalmas meglepetés volt, hogy ekkora igény van az ilyen bemutatókra.

Mi volt a következő lépés?

Eleinte Ózdról indultunk minden nap, innen jártuk be a környéket. Akkoriban csak egynapos rendezvényekre jártunk maximum két-háromszáz kilométerre. Jelenleg évente csaknem ötven fesztiválra járunk. Ez azt jelenti, hogy az évek alatt eddig összesen hét-nyolcszáz eseményen jártunk. Ugye vannak hétvégi és több, akár tíz vagy harminc naposak is. Ilyen hosszabb például a karácsonyi vásár, ez nagyon fárasztó, bevallom, a végére már a türelmem is elfogy. Eléggé megterhelő a fesztiválozás, egy átlag nap pakolással, utazással együtt nagyjából húsz órát vesz igénybe... Viszont a kovácsszakmában az is benne van, hogy „a vas nem rozsdásodik”, mivel időtálló termék ezért mindig változtatni kell. így kétszer-háromszor megyek csak egy városba egymást követő években, aztán kihagyok pár évet, aztán térek csak vissza.

Miért éri meg mégis ezt csinálni?

Azt csinálom, amit szeretek. Saját magam idejének a kovácsa vagyok, szó szerint. Borzasztó nagy szabadságot ad, de nyilván ennek ára is van. Ami viszont talán a legfontosabb, hogy ezt kaptam örökségül. Gyerekorom óta ezt csinálom, ez vagyok én, a kovács szakma. Megszerettem, amit lehetett, én azt kihoztam belőle. Miután végeztem az iskolában, harminchárom munkahelyen dolgoztam, tudatosan mentem tovább, hogy minél több tapasztalatot szerezzek. Tizenhat kovácsműhelyben jártam, ezekben többek között megtanultam a vonatkerék kovácsolást és a hőkezeléseket is. Összesen tizenegy szakmám van.

Miket tanultál az évek alatt?

Úgy gondolom, hogy amit lehetett tanulni a vasról azt én kitanultam, megvan az összes lakatos, hegesztő és a négy kovács szakmám is: a mezőgazdasági, a dísz, a fegyver, az ipari. Ezek mellett ipari alpinista és vagyonőr is vagyok. Nagyon szeretek tanulni, a miskolci egyetem előadásaira és a könyvtárába járta be, hogy képezzem magam. Hatalmas szerencsém van, mivel szinte fotografikus memóriám van, így könnyen jegyzem meg a sok új információt. Megszerzett tudásomnak is köszönhetően jelenleg huszonöt magyarországi egyesületnek vagyok a fegyvermestere, 2008-ban pedig a Nemzet Kalapácsának neveztek ki.

A fesztiválozáson túl mivel foglalkozol még?

Annyi munkám van, hogy ki sem kéne jönnöm a műhelyből, de szeretem az embereket nevelni, tanítani. Régebben a Visegrádi Palotajátékokon száz gyerekből nyolcvanat meg tudtam kovácsoltatni, ma jó, ha húsz odaáll az üllő mellé, mert nem engedik a szülők. Száz órás munkahéttel dolgozunk. Hétfőtől csütörtökig kovácsműhelyben dolgozunk, a hétvége a fesztiváloké. Jelenleg Halimbán élünk a családommal és Kapolcson van egy műhelyem. Négy éve sikerült kibérelni a kétszáz éves kovácsműhelyt. Nagyon megtetszett az az épület. Az pontosan arra épült, hogy kovács dolgozzon benne. A pince ötven centiméterrel lejjebb van, és a falai is nagyon vastagok, hatvan centiméteresek, így mindig 21 Celsius fok van, télen-nyáron. Ez a hőmérséklet ideális a kovácsoláshoz. A műhelyben fogadok csoportokat is. Szoktak hozzám jönni csapatépítő tréningekre, de diák csoportok is rendszerint ellátogatnak hozzám. Ezek mellet előadásokat tartok, nagyon sok helyre hívtak már. De természetesen a kovács tanulók jöhetnek hozzám szakami gyakorlatra is. Eddig összesen 500 diák került ki a kezem alól.

Miket készítesz?

Szinte mindent meg tudok csinálni, de ebben a szakmában lehetetlen „szerdára csoda péntekre elkészíteni a megrendeléseket”. Emellet persze van olyan munka is, ami nem az én kezemnek való. De például, ha valaki lerajzol nekem három vonalat és azt mondja, hogy ez alapján csináljak neki elefántot én megteszem. Nincsenek határok. Mondjuk az első rózsabokromon fél évig dolgoztam. Ez egy méter nyolcvan centiméter magas volt. A hetven szál rózsa mellett a kompozíción volt kígyó, béka, pókháló, az ágakon madarak, csiga és hat gyertyatartó. Ezt az öt órakor kezdődő kiállításon öt óra tizenhét perckor eladtam. Akkor kaptam érte a minimálbéres gyári fizetésemnek a hatszorosát. Ár-érték arányában dolgozok, jót adok jó áron. De én a késeimet szeretem a leginkább. Különböző anyagokból készítem őket: csapágygyűrűből, csapszegből, laprugóból, villáskulcsból – ez nagyon nagy sláger lett pár éve, rengeteget adunk el belőle. Azt gondolom a művészetnek jelen kell lennie a kovács szakmában is. Nálam szinte minden megtalálható a hattyúktól elkezdve a feszületig.

Mire vagy a legbüszkébb?

Jó pár dolog van, amire büszke vagyok, de amire a leginkább, az egy kerítés. Egy autót mintáztam meg egy hat méteres tolókapu közepén. A trükk az, hogy mivel kanyarban van a ház meg tudtam csinálni úgy a mintát, hogy bárhonnan nézzük, olyan, mint ha kijönne a síkból a kocsi. Az első két hétben négy-öt baleset volt miatta... De nem csak az ilyen nagyobb munkáimra vagyok büszke, hanem az apróságokra is. Pécsen történt egyszer, hogy egy fiatal ember odalépett hozzám, levett a kezéről egy karkötőt, megmutatta, majd megkérdezte tudok-e olyat csinálni és tudtam... ugyanolyat, milliméterre pontosan.

Milyen terveid vannak még?

Nagyon sok tervem van még. Szeretnék tanítani. Oktatóvideókat gyártani. Régóta tervezem a blogom elindítását is. De az elsődleges, hogy az ember azt csinálja, amit szeret, végülis így sosem dolgozik.

Fotó: Gáspár Adrienn

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

opikovács

oppenauer péter

kovács

fémipar

kézműves

foglalkozás

szakma