Veszélybe került a tolnai holtág: csak így kerülhető el az ökológiai katasztrófa

HelloVidék   
  Megosztom
Veszélybe került a tolnai holtág: csak így kerülhető el az ökológiai katasztrófa

A tolnai holtág jövőjéről egyeztettek nemrégiben a város vezetői a vízügyi igazgatóság és a Duna-Dráva Nemzeti Park szakembereivel. A megbeszélésen jelen volt mások mellett Appelshoffer Ágnes polgármester, Berta Zoltán alpolgármester, Beke Zsolt, a KDT Vízügyi Igazgatóság Tolna Megyei Szakaszmérnökségének igazgatója és Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának igazgatója is - írja a teol.hu.

Régóta tudható, hogy problémák vannak a holtág vízkészletével. Az utóbbi években azonban ezek a gondok egyre súlyosabbak, a nyári hónapokban az aszály és a hosszan tartó kánikulai időszakok miatt gyakran fenyeget ökológiai katasztrófa. A helyzet emiatt viszonylag rövid távon kivitelezhető megoldást kíván. Az önkormányzat az elmúlt öt évben számos erőfeszítést tett az ügy érdekében, de a város szakmai és anyagi erőforrásai korántsem elegendőek a helyzet kezelésére

- mondta Appelshoffer Ágnes, majd hozzátette, ezért kezdeményezték a találkozót az érintett szakemberekkel. Mint mondta, a jelenlegi problémának két összetevője van: egyrészt nincs biztos, állandóan rendelkezésre álló vízpótlási lehetőség. Másrészt a meder erőteljes feliszapolódása miatt egyre kevesebb víz „fér el” a holtágban. Ennek elsődleges feladata a belvíz befogadása és tárolása, a mezőgazdaság öntözési igényeinek biztosítása. Ugyanakkor szintén nagyon fontos a sport- és rekreációs célú (kajak, horgászat, kirándulás) hasznosítás.

Éppen ezért most a szakemberek számot vetettek a holtág rehabilitációjához szükséges támogatási lehetőségekről. Viszont jelenleg nincs olyan közvetlenül elérhető pályázat, amelyen az önkormányzat támogatást tudna szerezni erre a célra, de egyéb központi források igénybevétele még lehetséges. Ehhez viszont szükség van egy olyan szakmai anyagra, amely a probléma felvázolása mellett a megoldási lehetőségeket és azok forrásigényét is megjelöli.

A megbeszélés résztvevői megegyeztek abban, hogy a vízügyi igazgatóság szeptemberre elkészíti a szakmai anyagot, amely a DDNP kiegészítéseivel jó alap lehet a források felkutatására, a holtág-rehabilitáció felgyorsítása érdekében.

Örömmel tapasztaltam, hogy a holtág ügye nem csak nekünk, tolnaiaknak fontos

– fogalmazott Appelshoffer Ágnes, polgármester.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

tolna

tolna megye

holtág

ökológia

ökológiai katasztrófa

katasztrófa