Milliárdos beruházás: új logisztikai központot épít a Lidl Magyarországon

MTI   
  Megosztom
Milliárdos beruházás: új logisztikai központot épít a Lidl Magyarországon

Új logisztikai központot épít a Lidl Magyarországon, az élelmiszerlánc 35 milliárd forintos beruházásához a kormány 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő beruházás-ösztönzési támogatást nyújt - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Magyarország megnyerte a koronavírus-járvánnyal szembeni egészségügyi védekezés első szakaszát. Ennek sikerét fenn kell tartani, ezzel együtt a gazdasági védekezés időszakára kell koncentrálni

- tette hozzá Szijjártó Péter.

Az új világgazdasági korszak nyertese lehet az, aki időben lép, és hosszú távú versenyelőnyre tesz szert az az ország, ahová most beruháznak a vállalatok

- hangsúlyozta.

A miniszter ezért különösen nagy jelentőségűnek nevezte, hogy a jelenlegi nemzetközi gazdasági nehézségek közepette a Lidl úgy döntött, a következő nagy beruházását Magyarországon valósítja meg. Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra is, hogy a logisztikai központtal 400 új munkahelyet teremt a vállalat.

Grósz Jenő, a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke ismertette, hogy negyedik magyarországi logisztikai központját építi meg a társaság a Pest megyei Ecseren, a már működő három raktárbázisnál jóval nagyobb, 62 ezer négyzetméteres létesítmény a tervek szerint 2021 novemberére készül el.

A külügyminiszter úgy fogalmazott: a világgazdaságról szóló hírek nem beruházásokról, inkább leépítésekről, csődökről vagy gyárbezárásokról szólnak, Magyarország most is kivétel, de ezért dolgozni kellett.

Mint mondta, különösen pozitív jelzés, ha egy nagy nemzetközi vállalat teszi le a voksát Magyarország mellett. Ezek a cégek, például a Lidl, a világ számos országában jelen vannak, számos helyről rendelkeznek működési tapasztalatokkal és információkkal, így döntésük valódi tapasztalatokon és helyzetértékelésen alapul - mondta. Hozzátette, a Lidl 26 országban csaknem 11 ezer áruházat működtet, és a tavalyi üzleti évben forgalma több mint 80 milliárd euró volt.

A versenyképesség-növelő támogatási programnak köszönhetően 377 milliárd forintnyi beruházás valósul meg Magyarországon. A Lidl 35 milliárd forintos fejlesztését hozzáadva a következő hónapokban 400 milliárd forintot meghaladó beruházás jelenik meg a magyar gazdaságban

- jegyezte meg Szijjártó Péter.

A külügyminiszter kiemelte azt is, hogy a Lidl kapacitásának, forgalmának további növelése újabb piaci lehetőségeket nyit a magyarországi mezőgazdasági vállalkozók, gazdálkodók, élelmiszer-termelők előtt.

Grósz Jenő, a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke ismertette: az élelmiszerlánc 2004-ben jelent meg Magyarországon, 16 év elteltével 183 áruházat és három logisztikai központot működtetnek, az éves árbevételt tekintve pedig már a második legnagyobb kiskereskedelmi lánc az országban. Több mint 7000 munkavállalót foglalkoztatnak, ezzel a vállalat a 12. legtöbb magyar munkavállalót foglalkoztató cég Magyarországon.

Grósz Jenő kiemelte a magyar beszállítókért 2013-ban elindított programot. Mint mondta, ezzel a Lidl célja a magyar termelők, valamint a magyar gazdaság fejlődésének, nemzetközi versenyképességének támogatása. Jelenleg 490 hazai beszállítóval dolgoznak együtt, és csaknem 60 százalékos a magyar termékek aránya a Lidl magyarországi áruházaiban. A magyar termékek kiviteléről szólva jelezte, hogy a teljes magyar palackos borexport csaknem 30 százalékát a Lidl értékesíti, így a vállalat a legnagyobb hazai borexportőr.

Szűcs Lajos, a térség országgyűlési képviselője különösen fontosnak nevezte az újabb logisztikai beruházást. Mint mondta, az új raktárbázis nem rontja a települések élhetőségét, mert nem ott megy át a gépkocsiforgalom, a környéken élőknek ugyanakkor munkahelyeket teremt, a befolyó helyi iparűzési adó pedig segíti a települések fejlődését.

A Lidl Magyarország Bt. tájékoztatása szerint a 2019 márciusától 2020 februárjáig tartó üzleti évben a vállalat bruttó árbevétele 685 milliárd forint volt.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Friss gazdasági, pénzügyi hírek, időrendben a Pénzcentrumon!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

lidl

beruházás

építkezés

logisztika

logisztikai központ