Szomorú bejelentést tett a Magyar Posta vezérigazgatója: nincs forrás a bérek emelésére

MTI   
  Megosztom
Szomorú bejelentést tett a Magyar Posta vezérigazgatója: nincs forrás a bérek emelésére

Nincs forrás a bérek emelésére az európai uniós szabályozások miatt - közölte a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója.

Schamschula György azt mondta, hogy a postai szolgáltatóknak földrajzi és személyi megkülönböztetés nélküli szolgáltatást kell nyújtaniuk, ezt azonban gazdasági alapon sokszor nem lehet megtenni. Az EU emiatt olyan támogatási rendszer hozott létre, amely lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy támogassák saját szolgáltatójukat.

A támogatási összeget viszont 2014-ben állapították meg, az azóta ugyanannyi. A bérek eközben negyven százalékkal emelkedtek, a keretösszeg viszont nem követi le a növekedést

- tette hozzá.

A posta üzemi szinten veszteséges vállalat, mert az alaptevékenységéhez kötődő árbevétel alacsonyabb, mint a feladatok elvégzéséhez szükséges pénz

- jelentette ki, megjegyezve:

a postai szolgáltatók a világon mindenhol "szenvednek", mert az iparág sokat változott az elmúlt években, például egyre kevesebb levelet küldenek az emberek, és a csekkforgalom is hanyatlik.

A tárgyalásokat hétfőn folytatják, a vezérigazgató reméli, hogy meg tudnak állapodni a szakszervezetekkel.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

magyar posta

posta

bérek

béremelés