11 turisztikai térséget jelölt ki a kormány: milliárdos támogatást kapnak

MTI   
  Megosztom
11 turisztikai térséget jelölt ki a kormány: milliárdos támogatást kapnak

A kormány 11 turisztikai térséget jelölt ki, amelyek a jövő év végéig 4 milliárd forintos támogatást kapnak uniós forrás bevonásával stratégiájuk kialakításához - jelentette be Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese.

Elmondta, ezzel lezárult a térségek felülvizsgálata a nemzeti turizmusfejlesztési stratégiával összehangban, és létrejött az a 11 turisztikai térség, amelyet a jövőben építeni kell.

A vezérigazgató-helyettes szerint a turisztikai térségek kijelöléséről hétfőn megjelent kormányrendelet mérföldkő az ágazatban, és egyben tükrözi a Magyar Turisztikai Ügynökség szemléletváltását, azt, hogy a fejlesztések mellett az értékesítésre és a marketingre is fókuszálni kell.

Könnyid László elmondta, abban bíznak, hogy a 11 térség a hazai turizmus versenyképes területe lesz.

A vezérigazgató-helyettes kifejtette, a tizenegy turisztikai térség mindegyike olyan saját márkát dolgoz ki, amely segíti piaci pozíciójuk meghatározását és az értékesíthetőséget. Szerinte a térségek egymástól jól megkülönböztethetőek, így lehetőség lesz a versenyképes utazási csomagok kialakítására.

Az MTÜ vezérigazgató-helyettese kitért arra, hogy az új kijelölés alapot teremt a jövő turisztikai intézményrendszerének kialakítására is, amelyhez a helyi intézményrendszerek kapcsolódhatnak.

Könnyid László szólt arról, hogy európai uniós forrás bevonásával mintegy 4 milliárd forintot fordítanak jövő év végéig a tizenegy térségi márkastratégia és a desztináció-fejlesztési stratégia kialakítására.

Kiemelte, a termékfejlesztéshez szükséges a helyi szereplők szemléletének átalakítása, a hálózatban gondolkodás erősítése.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

turisztika

turisztikai fejlesztés

fejlesztés

turisztikai térség