Garázscégből épített európai sikervállalkozást a kecskeméti közgazdász: elárulta a titkát

Steiner Petra   
  Megosztom
Garázscégből épített európai sikervállalkozást a kecskeméti közgazdász: elárulta a titkát

Egy szemüveges tudja, az a keret a lehető legtökéletesebb, ami nem nyom, nem csúszik le az orrnyergen, formájával, színével illeszkedik az arc karakteréhez, és annyira passzol mind a fej- és arcformához, mind az egyéniséghez, hogy viselése már-már észrevehetetlen. Kis Arnold nem kevesebb célt tűzött ki maga elé, minthogy egy olyan magyar szemüvegkeret-márkát hozzon létre, ami 100%-ban képes kiszolgálni a rövid- és távollátók egyedi igényeit. A 2012-ben indult garázsvállalkozás először fából, majd 2017-től már saját fejlesztésű anyagból dobta piacra a dizájnos kereteket, amelyek a fröccsöntős tucatdarabokkal szemben 50-55 lépéssel, kézi csiszolással válnak teljesen személyre szabottá. A HelloVidék a kecskeméti Thinwood márka alapítóját, Kis Arnoldot kérdezte.

HelloVidék: Önnek közgazdász végzettsége van. Úgy tudom, hogy a Thinwood elődjei, a Rozi Sunglasses és Rozi Eyewear idején még főállásban más területen is helytállt.

Kis Arnold: Az egyetem után megalapítottam nyomdaipari vállalkozásomat, ami az idén ünnepelte 10. évfordulóját. Nyomdász családból származom, és érdekelt ez az ágazat is, ezért szinte kézen fekvő volt, hogy kipróbálom magam. A kezdetekkor a Rozi egy kreatív hobbi volt, ami az évek során egy egészen komoly üzletté nőtte ki magát.

Távol állt Öntől a kétkezi munka, vagy mintegy visszatért a családi gyökerekhez?

Nyomdász családból származom, így ha úgy tetszik az egyik részről nem, míg a másik részről igen, eltávolodtam a gyökerektől. A szemüvegkészítés egy nagyon fantáziadús, alkotószellemű hobbi volt a kezdetekkor, a célom akkoriban az volt, hogy létrehozzak kétkezi munkával egy szép dolgot. Elsőre talán túlzóan művészinek hangzik, ám ez annál több. Rengeteg utánajárást, tanulást és türelmet igényelt és a mai napig igényli, hiszen az alapanyag megmunkálására külön szakmák épülnek, amiknek bizonyos részeit el kellet sajátítanom, hogy megvalósíthassam, amit megálmodtam.

Hogyan jutott el onnan, hogy készít magának egy férfi napszemüveget egészen odáig, hogy 2020-ban már több európai országban, így Belgiumban, Hollandiában és Lengyelországban is forgalmazzák a szemüvegkereteket?

Rengeteg munka, munka, munka, kutatás és türelem. A kísérletezés fázisában sokszor megfordult a fejemben, hogy milyen nagyszerű érzés lenne, ha az én termékemet keresnék az emberek a különböző optikákban. Ehhez lépésről lépésre kellett haladnom, hogy minél jobban megismerjem az előállított produktum tulajdonságait, kiismerjem a határait. Végül sikerült létrehoznom az első piacképes darabot. Az értékesítés először néhány hazai optikában, showroomban indult, külföldön pedig a vállalkozó kedvű optikusoknak nyerte el a tetszését, akikkel a mai napig nagyon jó partnerséget ápolunk. Az értékesítő partnereink visszajelzései hangsúlyos része a működésünknek, hiszen ezek alapján tudjuk továbbfejleszteni a kereteinket és így elérni egyre magasabb minőséget.

Mennyire volt nehéz új szemüvegkeret-gyártóként berobbanni a hazai márkák közé?

Mindig nehéz egy új brand bevezetése, ez a mi esetünkben sincs másként. Akkor is és most is a túlkínálat volt a jellemző erre a szegmensre. Alapvetően nem a márkákkal versenyzünk, hanem a nagykereskedelmi szereplőkkel. Hazai gyártóként megvan az az előnyünk, hogy elérhető közelségben vagyunk, így nagyon gyorsan tudunk reagálni a partnereink kéréseire. Nem elhanyagolható a különbség, ha Berlinből vagy Kecskemétről kell alkatrészt rendelni, különösen az elmúlt időszakban a szállítási idő akár három-, négyszer annyi időt is igénybe vehet. Másfelől pedig a kecskeméti műhelyben meg tudjuk mutatni mind a partnereink, mind a jelenlegi és leendő Thinwood viselőknek a szemüvegkészítés lépéseit.

Miben tud egyedit nyújtani a Thinwood más szemüvegkeret-gyártókhoz képest itthon és külföldön?

Ami a Thinwood egyik fő esszenciája, az nem más, mint az alapanyag és a személyre szabhatóság. Az általam fejlesztett, kikísérletezett kompozit alapanyaghoz társítottunk egy 26 színből álló színskálát, mely az alapkollekció részét képezi. A kereteket teljes mértékben az archoz tudjuk igazítani, személyre szabni. Ez utóbbi talán azért is nagyon izgalmas, hiszen nem csak ízlés tekintetében, anatómiai szempontból sem vagyunk egyformák. Más gyártók esetében is elképzelhető az egyedi gyártás, viszont ahhoz tartozik egy nagyobb mennyiség megvásárlása, hiszen ehhez már a „gyártósor” átkalibrálása szükséges. A kézi megmunkálással történetet adhatunk egy-egy keretnek, átadható a szemüvegkészítés szeretete, és így már nem csak egy tárgy lesz a polcon.

Mennyit változott idővel az optikák hozzáállása a nem sztenderd keretekhez?

A külföldi vásárlók egyértelműen nyitottak a színekre, mintákra, egy-egy érdekesebb, bevállalósabb formára. A hazai szakemberek is kezdenek érdeklődni az újdonságok felé, amire talán nagyon jó bizonyíték, hogy az elmúlt egy évben közel 20 optikába sikerült értékesíteni a termékeket. Ugyanakkor sokszor nem az optika nyitottságán múlik egy-egy új partner megléte, hanem a vásárlóközönségen. Így nézve, az optikát két oldalról éri a nyomás, hiszen szeretne megfelelni a vevőinek, akik adott esetben a szürke, barna és fekete összes árnyalatán kívül nem tudnak elképzelni más színű keretet, és ott van a szakember, aki látja a lehetőséget egy új innovatív vonal bevezetésében. A Thinwood keretek beleillenek a niche kategóriába. Tehát nem feltétlen a polcról leugrik kategória, ezért segítjük a partnereinket tréningekkel, segédanyagokkal, hogy minél jobban megismerjék és elsajátítsák a termék tulajdonságait. Mi nem egy polcot keresünk, ahova kirakhatjuk a termékeket, hanem olyan partnert, partnereket, akikkel együtt tudunk előre haladni és segíteni egymást. Ahogy azt említettem, a visszajelzés (oda-vissza) alappillére a partnerségnek.

2018-ban Kecskeméten nyitották meg az üzemüket, addig jobbára garázsvállalkozásként működtek. Mivel alapvetően a fővárosban dolgoznak, miért egy vidéki megyeszékhelyre esett a választás?

Ma Budapesten belül egy átlagos napon többet autóznak az irodába és vissza az emberek, míg én leérek Kecskemétre és vissza. Nem vagyunk helyhez kötve, gyakorlatilag bárhonnan el tudjuk látni a feladatainkat, természetesen ez alól a személyes találkozók kivételt képeznek, ebben az esetben utazni kell, ami „független” a kiindulási ponttól. Kecskemétről származom, így kis túlzással adott volt, hogy a garázsból átköltöztetem a gyártást egy igazi műhelybe, illetve financiális szempontból sem utolsó egy vidéki helyszínt választani.

Ha már szó esett arról, hogy egy kecskeméti üzemben zajlik a munka, felvetődik a kérdés: mikor engedte el az egyemberes vállalkozás gondolatát? Mi maradt mára a kezdeti „mindenes” pozícióból?

A cég alapítása után nem sokkal kiderült, hogy egyedül nem fogom bírni. Ezért jelenleg a gyártás az édesanyám feladatkörébe tartozik, míg az értékesítésért a feleségem a felelős. A technikai tanácsok és az optikus nyelven műhelyezés Bencéé, aki gyakorlatilag a kezdetektől mellettem áll. A saját feladatköröm középpontjában a stratégia, fejlesztés és kutatás hármasa tartozik. Természetesen egy-egy új gondolat, ötlet brainstorming alapját képezi a csapattal, így mindenki hozzáteheti a véleményét.

Úgy tudom, leginkább Nyugat-Európában értékesítenek. A külföldiek nyitottabbak ezekre az újdonságokra, vagy startup cégként a külföldi térhódítás stabilabb alapokat adott a Thinwoodnak?

Egyértelműen, viszont ez nagyban függ a kereslet összetételétől is, ami nációnként nagyon eltérő lehet, akár színek tekintetében (pl.: a belga piacra rengeteg sárga keretet készítünk, míg idén Magyarországon a türkiz hódított). Elérhetőbb, konkrétabb visszajelzést tudnak adni azok a partnerek, akik látatlanba nyitottak az újdonságokra, illetve arra az újító filozófiára, amit mi is képviselünk, illetve az ő kultúrájuk részét képezi. A jelenlegi hazai partnereink előtt le kalappal, hiszen az első pillanattól kezdve megelőlegezték a bizalmat, amire igyekszünk rászolgálni (eddig még nem érkezett panasz).

Jelenleg közel 20 hazai optikában vannak jelen, többek között Győrben, Sopronban, Pécsett, Miskolcon és Kiskőrösön, de 2020 végére a 40-45 partnerre való bővülés a cél. Milyen irányban tervezik a terjeszkedést?

Az idei évre valóban ezt a célt tűztük ki, sajnos a pandémia valamelyest keresztülhúzta nemcsak a mi, hanem az egész ágazat számításait. Így a gyors és hatékony reakció érdekében az értékesítési és marketingstratégiánkat át kellett alakítani az új, kvázi „nem normális” közegben való működésre. A hazai piacra a tavalyi magyar kiállítás után fektettünk nagy hangsúlyt, aminek az eredménye az a közel 20 meglévő partner. Úgy érezzük, az elmúlt egy év távlatából ez nagyon jó eredménynek számít, hiszen mindig nehéz egy új márka bevezetése. Éppen ezért büszkék vagyunk a vevőinkre, hogy a kellő nyitottsággal állnak a termékeinkhez. Lokáció szempontjából inkább a nyugati, dél-nyugati régióban és Budapesten jellemzőek a termékeink elérhetősége, ezért is értékeljük, ha a keleti régióból érkezik érdeklődés. Hiszünk abban, hogy a meglévő partnereink mellett találunk hasonló, a minőségre odafigyelő, precíz optikákat, üzleteket. A bővítés egyfelől a szakma felé történik, másfelől pedig design, fashion vonal irányába. Ez utóbbi egyik fő eleme a Custom Shop, dolgozunk ismert szakmai újságírókkal, divatszakértőkkel, influencerekkel, és ha van lehetőségünk, képviseltetjük magunkat hazai rendezvényeken is.

Júniusban indították útjára a havi egy alkalmas, meghatározott helyszínen (elsőként Kecskeméten) megtartott Custom Shopot, magyarosan nevezhetnénk akár szemüvegkeret-szabóságnak is, ahol a jelenlévők több mint 500 szín és minta közül választhatják ki egyedi darabjukat. Mennyire volt merész húzás ezt még a koronavírus második hulláma előtt bevezetni? Nem félnek attól, hogy a járványhelyzet újbóli fellángolása miatt nem tud felfutni szolgáltatás?

Egy kis cégnek minden lehetőséget meg kell ragadnia ahhoz, hogy népszerűségre, ismertségre tegyen szert. Mi az előremenekülés stratégiáját választottuk. A Custom Shopot már korábban terveztük, tavasszal előkészítettük és júniusban indult. Minden új dolognak megvan a maga kockázata, ami leginkább a kommunikáción múlik. Több olyan kapcsolat köttetett ez alatt az időszak alatt, ami azt gondolom, hogy nem csak egyszeri együttműködésre adott lehetőséget, hanem hosszú távon is tudjuk segíteni egymást. Természetesen nagyon izgultunk a legelső esemény előtt, hiszen valóban egy nem mindennapi húzás volt, de pont ez kellett, hogy egy kicsit kizökkentsük az embereket. Havi egyszer néhány óra erejéig lehetőségük van eljönni a Thinwood “játszótérre”, ahol megvalósíthatják az álom szemüvegkeretüket. Ahogy más termékek, mint például ruhák esetében tudunk magunkra szabni egy-egy darabot, vagy az autók esetében az igényeinkhez mérten választunk és konfiguráltatjuk a rendszereket, a szemüvegkeret esetében is van erre lehetőség. Különbözőek vagyunk mind ízlés, mind az arcunk szempontjából, így a Thinwood keretek lehetőséget adnak arra, hogy mindenki kifejezhesse az egyéniségét, és az arcára tudjuk “szabni” a keretet, úgyhogy nem csak a fekete összes árnyalatából, hanem több száz szín és minta közül tud választani. Ez egy remek eszköz arra, hogy a látogató egy olyan dolgot kapjon, aminek megalkotásában ő is részt vett. Az első alkalom után mi voltunk a legjobban meglepve, hogy mekkora igény van erre és milyen sokan érdeklődnek a márka iránt. Ez egyértelműen arra sarkallt minket, hogy folytassuk, és bízunk benne, hogy a következő időszak nem küld minket újabb kényszerpihenőre.

Mennyire kísérte vakszerencse, vagy éppen tudatos ráérzés a Thinwood felfelé ívelő útját? Ha most mindent az alapoktól kezdhetne, ugyanúgy hagyná kiforrni a márkát, vagy tudatosabban építkezne már a kezdetektől fogva?

Biztosan van olyan folyamat, lépés, amit máshogy csinálnék. Adott helyzetben az adott döntés tűnik a legjobbnak, aztán ha visszatekintünk, rájövünk, hogy lett volna ezerszer jobb, előremutatóbb választás. Bele kellett tanulnom az alapanyag-megmunkálásába és az optika szakmába oly módon, hogy a terméket optikusbaráttá formáljam. A márka fejlődése az erőforrások arányában történt, amit pontosabban csinálnék, az a tudatosabb márkaépítés. Talán egy picit kilógunk a sorból, hiszen a feleségem Zsófi - aki az értékesítésért felelős – szintén nem szakmabeli, viszont az eddigi multikban megszerzett tapasztalatait át tudja ültetni az operatív működésbe, így a folyamatainkkal is próbálunk egy kis újdonságot, vérfrissítést vinni az ügyfelekkel kötött megállapodásokba. Szemmel láthatóan tetszik a partnereinknek az idén bevezetett bónuszrendszer, a folyamatosan bővülő marketingtámogatás és a különböző közösségi felületeken való aktivitásaink – hogy csak néhányat említsek –, amibe őket is teljes mértékben bevonjuk, hiszen közös érdekünk, hogy sikeresek legyünk.

Címlapkép: Getty Images

Ne maradj le a 10 millió forintos támogatásról!

A friss statisztikák szerint már több mint 500 milliárd forintnyi babaváró hitelt igényeltek a magyar családok. A termék népszerűsége nem véletlen, a feltételek teljesítése esetén ugyanis nem kell visszafizetni az akár 10 milliós támogatást. Külön ki kell emelni, hogy a babaváró program 2020 keretében felvett személyi hitel szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a babaváró hitelhez minden bank más feltételeket szab: például más az elvárt minimális jövedelem és a jövedelem terhelhetősége. A megújult Pénzcentrum babaváró hitel kalkulátor az aktuális banki feltételek alapján pontosan megmondja, melyik banknál milyen feltételekkel kaphatsz kamatmentes hitelt. Kalkulátorunkban egy kattintással megtudhatod, hogy a jövedelmed alapján mely bankoknál érhető el számodra a babaváró hitel. Ne maradj le a támogatásról, még akkor sem, ha nem tervezel gyereket, mert ügyesen befektetve még így is megérheti igényelni a babaváró hitelt.

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

vállalkozás

kkv

szemüveg