Rendesen felpörgött a hazai építőipar: ennyivel ugrott meg a termelés

MTI   
  Megosztom
Rendesen felpörgött a hazai építőipar: ennyivel ugrott meg a termelés

Márciusban az építőipari termelés 4,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva, az előző hónaphoz mérve pedig 11,5 százalékkal bővült, szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva. Az első negyedévben az építőipar termelése 2,0 százalékkal elmaradt a tavalyi év azonos időszakától - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Éppen tavaly márciusban indult az építőiparban egy nyolc hónapon át tartó ciklus, amikor folyamatosan csökkent az ágazat teljesítménye éves összevetésben.

Az épületek építése 6,4 százalékkal emelkedett az előző havi 18,7 százalékos visszaesés után, az egyéb építményeké tavaly márciusi szinten stagnált.

A három építőipari ágazat közül az épületek építése 3,0 százalékkal, a speciális szaképítésé 7,8 százalékkal bővült. Az egyéb építmények építése 1,5 százalékkal csökkent.

A márciusban megkötött új szerződések volumene 41,9, ezen belül a magasépítésére kötött szerződéseké 53,4, a mélyépítésére vonatkozóké pedig 32,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Elsősorban ipari épületekre, illetve vasútfejlesztésre kötöttek nagy értékű szerződéseket - tette hozzá a KSH.

Az építőipari vállalkozások március végi szerződésállományának volumene 13,2 százalékkal magasabb volt a tavaly március véginél. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 28,6, az egyéb építményeké 4,2 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel korábban.

Az építőipari termelés első negyedévi 2,0 százalékos csökkenését a magasépítési teljesítmény 0,5 százalékos és a mélyépítés kibocsátás 5,0 százalékos visszaesése okozta az előző év azonos időszakához mérve.

Az első negyedévben az építőipar termelői árai 7,0 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévihez képest 3,2 százalékkal emelkedtek. Az épületek építésében 6,9, az egyéb építmények építésében 6,8, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben 7,1 százalékkal nőttek az árak egy év alatt.

Címlapkép: Getty Images

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

házépítés

lakásfelújítás

gazdaság

építőipar