Ne dőlj be, súlyos pénzeket bukhatsz: elképesztő használtautós csalás terjed a magyar vidéken

HelloVidék   
  Megosztom
Ne dőlj be, súlyos pénzeket bukhatsz: elképesztő használtautós csalás terjed a magyar vidéken

Elrejtette eladásra kínált autója komoly hibáit az a 43 éves autókereskedő, aki ellen most fejezték be a nyomozást a monori rendőrök. A kifogástalan állapotúként meghirdetett kocsi korántsem volt az, a vevőnek mintegy másfél millió forintos kára keletkezett.

Egy 57 éves budapesti férfi feljelentésére indítottak nyomozást a monori rendőrök 2021 nyarán. A károsult egy vecsési autókereskedésben vásárolt egy kiváló állapotúként kínált és külsőre tetszetős személygépkocsit, amiről később a szakszervizben, egy további független szervizben, valamint egy igazságügyi gépjármű-közlekedési műszaki szakértő által is alátámasztottan rejtett, eltitkolt hibákra derült fény. Nem csupán esztétikai eltéréseket mutattak ki, hanem azt is, hogy a gépjármű hátsó részét szinte teljesen kicserélték, holott az autót gyakorlatilag kifogástalan állapotúként hirdették meg és adták el-írta a rendőrség honlapján.

A jármű karosszériáját a hátsó ülés előtt, valamint a „C” oszlopok felső részénél elvágták, a kivágott részt ismeretlen eredetű karosszériarésszel pótolták. A beavatkozás jelentősen befolyásolta a karosszéria szilárdságát, valamint a korrózióvédelmet. A gépkocsi javítását - az értékesítési ár feltornázása miatt - súlyosan szakszerűtlenül, a gyári technológia figyelmen kívül hagyásával végezték el, ennek következtében a karosszériája egy esetleges ütközéskor nem az elvártak szerint védte volna meg a benne utazókat.

A nyomozás adatai szerint a gépkocsi karosszériája 2019-ben, egy külföldön történt közlekedési balesetben komolyan megrongálódott, a kereskedő sérülten hozatta Magyarországra, majd megjavíttatta és eladásra kínálta, eltitkolva mindezt. A gyanútlan vevő ezek után 1.466.500 forintért vásárolta meg a nem szakszerűen helyrehozott járművet. A kereskedő részéről tanúsított tévedésbe ejtés és károkozás alapozta meg a csalás gyanúját.

A rendőrök a vecsési autókereskedés akkori cégvezetőjét 2022. február 9-én nagyobb kárt okozó csalás bűntettével gyanúsították meg. A 43 éves budapesti férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését, a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett. A Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a férfival szemben folytatott nyomozást befejezte, az iratokat átadta az ügyészségnek.

Címlapkép forrása: police.hu

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

csalás

használt autó

átverés

rendőrség