Figyelem, fontos bejelentés, végre örülhetünk! Így változik januártól a családok támogatása
A minimálbér emelkedésével együtt nőnek januártól a családi támogatások összegei - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden a közösségi oldalán.
Hornung Ágnes arról írt, hogy a gyermekgondozási díj (gyed) maximális összege bruttó 324.800 forintra nő, a diplomás gyed az alapképzésben résztvevő hallgatóknál bruttó 162.400 forintra, a mesterképzésben résztvevők esetében bruttó 207.480 forintra emelkedik.
A gyermekek otthongondozási díja (gyod) bruttó 232 ezer forint lesz januártól
- jelezte az államtitkár.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)