Tavaszi nagytakarítás a kertben is! Mutatjuk, mit kezdj a kerti hulladékkal

HelloVidék   
  Megosztom
Tavaszi nagytakarítás a kertben is! Mutatjuk, mit kezdj a kerti hulladékkal

A tavaszi kerti munkák során keletkezett hulladéktól sokféleképpen megszabadulhatunk úgy, hogy nem sértünk szabályt vele. Számos eszköz áll rendelkezésünkre, hogy környezetbarát módszerekkel tartsuk rendben udvarunkat - ezeket ismertette Boncz Péter, a Praktiker szakértője.

A tavasz a takarítás és metszés ideje, sok hulladék keletkezik a talajon. Sokan elégetik az elszáradt gallyakat és elhalt növényeket, pedig a legtöbb megyében tűzgyújtási tilalom van érvényben. Belterületen pedig szigorú feltételek mellett csak ott lehet égetni, ahol ezt lehetővé teszi az önkormányzati rendelet. Nem véletlenül jár komoly büntetéssel, ha valaki feleslegesen égeti el a növényi hulladékot, hiszen ezzel rengeteg káros anyag kerül a levegőbe, ráadásul tűzveszélyes. Pedig vannak környezetbarát alternatívák.

Teremtsünk humuszt!

A modern kertész komposztálóba gyűjti a szerves hulladékot. Néhány négyzetméter árnyékos helyre és időre van szükségünk a komposztáláshoz. A komposztálandó anyag megfelelő aprítását bízhatjuk aprítógépre, vagy metszőollóval is elvégezhetjük.

Az egyszerű szerkezetben az elhalt növényi részeket mikroorganizmusok bontják le és alakítják át növényi trágyává. Rendszeres keveréssel, nedvesen tartással egy év alatt tápanyagban dús humusszá alakul a hulladék. Hasznosak a komposztálódást gyorsító anyagok, indító kultúrák. Az elhalt füvet, kisebb ágakat a bokrok és ágyások közé is szórhatjuk.

Nagy kincs: a víz

A tisztított, klórozott csapvíz napi használata helyett a pénzünket és a környezetet is kíméljük, ha összegyűjtjük az esővizet. A tárolóból szárazabb napokon szivattyú vagy locsolóedény segítségével öntözhetjük növényeinket.

Manapság már nem kell félni attól, hogy az esővíztározó csúnya látványt nyújt, választhatunk kertünk stílusához illő, ízléses design darabokat is, például kerámiaamforákat. Az esővízgyűjtésnél már az eresznél elkezdhetjük a víz tisztítását, ha falevélgátlóval fedjük a csatornát.

Kellemetlen kertlakók

Nem lelkesedünk a kerti kártevőkért, akik csúnya foltokat, lyukakat hagynak a növényeken és az ágyásokban. A vakondok ellen a legkímélőbb módszer a napelemes vakondriasztó, mely 650 m-es hatósugarával hanghullámok segítségével riasztja el a rágcsálókat.

A nagy hatékonyságú szolárpanel kedvező időjárás esetén gondoskodik arról, hogy az elem ismét feltöltődjön. A rovarok ellen természetes védekezés a megfelelő növénytársítás, könyvekből tájékozódhatunk arról, mit mi mellé érdemes ültetni, hogy egymást védve felvegyék a harcot a kártevők ellen anélkül, hogy különösebb beavatkozást igényelnének.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kert

hulladék

takarítás

keti munka

metszés

szemét