Újabb medve bukkant fel: most Balatonnál láttak egy példányt

HelloVidék   
  Megosztom
Újabb medve bukkant fel: most Balatonnál láttak egy példányt

Március 30-án Balaton határában, Bekölce és Borsodnádasd között látott egy kis termetű medvét egy nádasdi, de Budapesten élő fotós, Petrók György leírása szerint hajnal háromnegyed öt körül érkezett erdőszéli leshelyére. Negyed hat tájban lett figyelmes arra, hogy a gyalog 40 percre lévő balatoni tanya felől libák, kutyák, tyúkok és más állatok egyszerre kezdtek el sírni, kiabálni - írja a ma.hu.

A fotós azt mondta, hogy "sosem hallott ilyen riadt hangzavart, pedig többször dolgozott már a környéken hajnalban." Miközben egy szarvas rudlit fotózott, akkor látta a medvét, amely Borsodnádasd irányába futott. Pár másodpercig látta csak, így képet nem sikerült készítenie, mivel villámgyorsan eltűnt. A fotós véleménye szerint egy nagyobb bocs lehetett.

Az észlelő Balaton polgármesterével is beszélt. Az egyik helyi tanya tulajdonosa arról számolt be, hogy néhány nappal korábban egy lelőtt vaddisznó eltűnt a helyéről: lehetséges, hogy a bocs vonszolta el onnan. Borsodnádasd környékén már többször volt medveészlelés, a helyiek szerint számos nyoma van a medvék jelenlétének.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

medve

heves

balaton

állat

vadállat