A hobbikertészek a hidegben sem tétlenek: íme a februári 6 pontos feladatlista

HelloVidék   
  Megosztom
A hobbikertészek a hidegben sem tétlenek: íme a februári 6 pontos feladatlista

Aki azt gondolja, hogy év elején nincs igazán sok tennivaló a kertben, téved. Valójában ez az időszak kiváló alkalom arra, hogy rendszerezzünk, számot vessünk, foglalkozzunk a növényvédelemmel és előre tervezzünk, ráadásul ilyenkor van lehetőség megalapozni a sikeres tavaszt és a nyarat is. Cikkünkben most összeszedtük a legfontosabb februári kerti munkákat, illetve annak is utána jártunk, mit és hogyan érdemes már most ültetni, vetni.

A február mindig fordulópont egy kert életében: kint még hideg van, de a tavasz első jelei már megérkeztek. A napok egyre hosszabbodnak, és földben szunnyadó magok és virághagymák felébrednek. Rövidesen hajtani kezdenek a lágyszárúak, és megjelennek az első rügyek a fákon. Ebben a hónapban, ahogy a természetnek, nekünk is fel kell készülnünk a tavaszra. Vannak olyan tennivalók, amelyeknek már korán nekiláthatunk, ezzel könnyítve meg a tavaszi kerti munkákat, ami március-áprilisban vár ránk. Ha már most rászánjuk magunkat, hátradőlve várhatjuk majd a tavaszt.

Íme a legfontosabb februári kerti munkák

1. Összegezzünk és tervezzünk előre

Összegezzük, milyen évet zártunk tavaly kertészeti szempontból. Ne hagyjuk, hogy az esetleges hibák, kudarcok kedvünket szegjék, de azt mindenképp érdemes átgondolnunk, mit fogunk másképp csinálni a mostani évben.

2. Ha szükséges, takarítsunk

A tavaly lehullott lombokat gyűjtsük össze, és ha tudjuk, komposztáljuk, illetve forgassuk meg a komposzthalmot.

3. Tisztítsuk meg a szerszámokat

Élesítsük a metszőollókat, rögzítsük a lötyögő ásófogantyúkat és alaposan tisztítsuk meg a kerti kesztyűket. Az éles szerszámokkal jót teszünk a növényeinknek, hiszen ha vágjuk, metsszük őket, nagyon fontos, hogy a vágott felületen keresztül minél kevesebb eséllyel férkőzhessenek be kórokozók.

4. Eljött a metszés ideje

Bőven vannak olyan növényfélék, amiket most megmetszhetünk. -5°C fok alatt azonban ne álljunk neki! Ha fagy van, ridegebb a növények szövete, és könnyebben törik, roncsolódik a fák szövete is. A művelethez viseljünk kesztyűt, használjunk éles, tiszta szerszámokat, és ne feledkezzünk meg arról, hogy a metszés során ejtett sebeket kezeljük.

5. Az egészség kulcsa a kezünkben van

A kiszáradt, elhalt fákat ilyenkor jó kiszedni, illetve a régi, fán maradt gyümölcsöktől, termésektől, száraz virágmaradványoktól is szabadítsuk meg a növényeket. Folytassuk a kártevők, betegségek megelőzésével a munkát, február ugyanis a fatisztogatási munkák hónapja is. A beteg gallyakat vágjuk le, távolítsuk el éles késsel a kártevők jól látható alakjait. Érdemes időt fektetni a fák törzsének, vázágainak tisztogatásába - ez azért hasznos, mert a kéreg repedéseiben a gombabetegségek spórái, kártevők tojásai kiváló téli menedéket találhatnak.

6. Készítsük elő a magvakat, palántákat

A tervezéshez sosincs elég korán: rendeljük meg most minden olyan zöldség, gyümölcs magját, amit erre az évre szeretnénk ültetni. Akár vetőmag-katalógusokból szemezgetünk, akár kertészetekben, áruházakban nézünk körül, mindenképp hasznos, ha nem az utolsó pillanatra halasztjuk.

Na, de mit érdemes februárban ültetni?

Ha már februárban elkezdenénk a veteményezést, két dologra kell figyelnünk: az egyik, hogy mit lehet ilyenkor ültetni, a másik pedig az időjárás alapos megfigyelése. Ha tudjuk, hogy ebben a hónapban mit érdemes vetni, milyen feltételek szerint, és ehhez alaposan figyelemmel kísérjük az aktuális időjárást, akkor már biztosak lehetünk abban, hogy sikerrel járunk a termesztésben.

Szakemberek szerint ugyan februárban már a tél utolsó heteivel küzdünk, az időjárás még kiszámíthatatlan: hideg és enyhe időszakok váltják egymást, éppen ezért a talaj is fagyos, máskor felázott. Sokan csábulnak el és elkezdik a szabadföldi ültetést, veteményezést, a szakértők mégis azt tanácsolják, inkább fedett helyen, cserepekben, palántázó edényekben kezdjük el az ültetést. Lehetőleg olyan helyen, ahol nincs fagy, de sok a napsütés.

Ezeket érdemes már most elültetni:

  • Elkezdhetjük a később kiültetendő zöldségek vetését is, például a retket, a salátát, a póréhagymát, borsót, chilipaprikát, padlizsánt, uborkát, répát egyelőre beltérben, hogy tavasszal kiültethessük a palántákat a kertbe.
  • A február a lassú csírázók, például a petrezselyem és a zeller vetésére is kiváló. Szintén beltéren javasolt velük foglalkozni.

  • A tél vége felé, amikor már enyhül az idő, szabadföldön is megkezdhetjük a különféle növények duggatását, vetését. Ennek mentén a hónap közepén érdemes elvetni a szabadföldi termesztésre szánt középkorai paradicsomot a palántanevelő ládákba, valamint az első spenótokat is.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

kertészkedés

kertrendezés

kertgondozás

kerti munkák

ültetés

vetés

február

februári kerti munkák