Farkast videóztak Nógrádban, vagy mégsem? Mindenesetre megszaporodtak a támadások

HelloVidék   
  Megosztom
Farkast videóztak Nógrádban, vagy mégsem? Mindenesetre megszaporodtak a támadások

A Mátra és a Medves-vidék területein az elmúlt időszakban megszaporodtak a farkastámadások. A szürke farkas Magyarországon egyébként fokozottan védett faj, mely nem ismeri az országhatárokat, így csak nemzetközi együttműködésekkel tartható fent az állománya.

Az elmúlt hónapokban a kiskunhalasi fekete párduc tartotta izgalomban az egész országot. Az országban azóta is rendre felbukkanó fekete nagymacska villámgyorsan misztikus legendává nőtte ki magát, vannak, akik szentül hisznek létezésében, de ahogy telik az idő, egyre több szkeptikus hang is megszólal az állattal kapcsolatban. Eddig senki sem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy valóban fekete párduc, vagy csak egy ténylegesen méretesre nőt nagy házi macska – amelynek ráadásul nyoma veszett. A HelloVidék is a nyomába eredt a nagymacskának, az oknyomozás története ITT olvasható!

Itt egy újabb ragadozó, ami rettegésbe tarthatja a Mátra vidékén élőket, és amelyről a Nimród Vadászújság Facebook oldalán közöltek információt. A lap szerint lehetséges ugyanis:

Az utóbbi években megszaporodtak a farkasészlelések Magyarországon, ami nem csoda, hiszen az őshonos ragadozónak már újra állandó és szaporodó állománya van hazánkban. A fokozottan védett vad ritkán mutatja magát, lencsevégre még kevesebbszer kerül, így Görőcs Krisztián tari lakosnak egy februári délelőttön hatalmas szerencsében volt része

- írta a Nimród vadászújság (az ominózus videó a cikk alján megtekinthető).

A tari lakos Pásztóra autózva lett figyelmes a feltételezett nagyragadozóra, amelyről még videófelvételt is sikerült készítenie (ez pedig a napokban bejárta a világhálót), ahogy áthalad a mezőn. Különösnek tartotta, hogy bár az ismerőse már látott a szóróján ordasokat, az mégis fényes nappal portyázik – de amennyiben a vad még rutintalan, vagy biztonságban érzi magát, néha megmutatkozhat napvilágban is.

Az esettel kapcsolatban Horkai Zoltán vadállat trénert kérdezte a lap, aki már több mint 20 éve nevel és képez ki farkasokat a filmipar számára. Az állatkoordinátor véleménye szerint ebből a gyenge minőségű felvételből nem lehet egyértelműen meghatározni a vad faját, ám ami biztosan látható, hogy a farokhossza vélhetően meghaladja a farkasét, valamint a bundája árnyalata jóval sötétebb, mint az Európában előforduló példányoké. Bár a terület közvetlen közelében biztosan vannak farkasélőhelyek, a videón szereplőn állat nagyobb valószínűséggel egy házi kutya, mint farkas.

Azóta újabb fejlemények is vannak farkas-ügyben

Gímbika esett a farkasok áldozatául Mátranovák-Mátracserpusztán február 14-én hajnalban – tudta meg a Nimród a helyi vadásztársaság egyik névtelenséget kérő tagjától. Aki elmondta: "a gímbika 11 napja Mátranovákon bement egy családi ház udvarára, ahol beleakadt egy hinta köteleibe. Hogy megmentsék, a vadat elaltatták, a kötelet levágták róla, majd szabadon engedték. Ugyanez a gímbika február 14-én már sérülten menekült be egy mátracserpusztai ház udvarára, a tulajdonos ekkor hívta a helyi vadásztársaság tagjait. Kiérkezésük után már csak a vérnyomokat találták a helyszínen, majd Figura Ákos vérebvezető másfél kilométeres vezetékmunka után a sérült állatot is utolérte. A bika, amelyet a farkasok élve kezdtek felfalni, ekkor megkapta a kegyelemlövést."

A Mátra és a Medves-vidék területein az elmúlt időszakban megszaporodtak a farkastámadások

-közölték még.

A szürke farkas egyébként Magyarországon fokozottan védett faj, mely nem ismeri az országhatárokat, így csak nemzetközi együttműködésekkel tartható fent az állománya, például az Európai Bizottság iránymutatása által. Az emberrel távolságtartó, ám megközelítése, követése semmiképpen sem ajánlott.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

farkas

mátra

nógrád megye