Brutális bírság sújthat, ha nem figyelsz: csak így szedhetsz medvehagymát a magyar erdőkben

HelloVidék   
  Megosztom
Brutális bírság sújthat, ha nem figyelsz: csak így szedhetsz medvehagymát a magyar erdőkben

A medvehagyma – a hóvirág mellett – a kora tavaszi erdő egyik jellegzetes növénye. A jótékony hatású növény gyűjtési szezonja március végére, április elejére esik. Cikkünkben a medvehagymával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, elsősorban a gyűjtésére vonatkozó szabályokat foglaljuk össze.

A medvehagyma friss, finom íze mellett sokféle jótékony étrendi hatással bír, fogyasztása kedvezően hat többek között a vérkeringésre és az emésztő szervrendszerre, éppen ezért a gyűjtése sokak kedvelt tavaszi elfoglaltsága.

Fő szabályként fontos tudni, hogy a növényt saját fogyasztásra, naponta legfeljebb 2 kg mennyiségben szabad gyűjteni azokban az állami erdőkben, amelyek nem minősülnek természetvédelmi területnek. A témával kapcsolatban az érintett területet kezelő erdőgazdaság, illetve nemzeti park esetén az azt irányító igazgatóság nyújthat további hiteles információt. Az egyes erdőterületek besorolásáról interaktív erdőtérképünkön is tájékozódhatnak az érdeklődők

- írta közleményében a Nébih.

A kereskedelmi forgalomba hozott medvehagymára jelölési kötelezettség vonatkozik, azaz a címkén fel kell tüntetni a gyűjtő vagy forgalmazó nevét és címét, valamint a származási országot. Vásárlóként is könnyen ellenőrizhetjük, hogy a csomagoláson szerepelnek-e ezek az adatok, így elkerülhetjük, hogy illegális terméket vegyünk.

Akár saját részre, akár kereskedelmi célra gyűjtjük a medvehagymát, tanácsos azt a szezon elejére időzíteni, amikor még nem bújtak elő a gyöngyvirág hasonló küllemű, ám mérgező levelei. A két erdei növényt legegyszerűbben a levél dörzsölésével lehet megkülönböztetni, ugyanis csak a medvehagyma levelének van hagymaszaga

- hívták fel a figyelmet a szakemberek.

Kérjük a medvehagyma kedvelőket, hogy egészségük megóvása érdekében ne vásároljanak alkalmi árusoktól jelöletlen, bizonytalan eredetű terméket. Felhasználás előtt pedig mind a vásárolt, mind a saját gyűjtésből származó medvehagymát alaposan mossák meg.

Tartsd be a szabályokat, kerüld el a bírságot!

Az értékesítésre szánt medvehagyma gyűjtése engedélyhez kötött és adóköteles (melyről korábban részletesen itt írtunk). Ennek elmulasztása pedig komoly büntetést vonhat maga után. Mulasztás esetén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal információi szerint,

Az elmaradt adózáson felül az is büntethető, ha valaki az erdőtulajdonos engedélye nélkül árusítás céljára gyűjti a medvehagymát. Érdemes tehát résen lenni azoknak, akik tavasszal kereset kiegészítésként megrohamozzák az erdőt a medvehagyma szezonban. Ha ennek fejében gyűjteni indulnál, mutatjuk, hová érdemes kilátogatni.

Legnépszerűbb medvehagyma gyűjtő területek

Az ország legismertebb medvehagyma-termő termőterülete a Mecsekben található, amit hamarosan ellep a tavasz hírnökeként jegyzett, jellegzetes fokhagyma illatú, vér- és vesetisztító gyógynövény. A Mecsekerdő kezelésében lévő területeken, amelyek nem állnak természetvédelmi oltalom alatt, saját szükségletére bárki szabadon gyűjthet medvehagyma-levelet.

Az állami erdőkre vonatkozó szabályozás szerint ennek maximális mennyisége naponta legfeljebb két kilogramm. Kiemelt területnek számítanak egyébként az Éger-völgy, a Száraz-kút-pihenő, és az Égett-szállás is. A következő térképen tájékozódhatunk a Mecsekerdő Zrt. által kezelt erdőterületek erdészeti beosztásáról, védett természeti területekről és a medvehagyma kíméleti területekről is.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

medvehagyma

medvehagyma gyűjtés

medvehagyma gyűjtés szabályai

medvehagyma szedés

szabályozás

bírság

büntetés