Kiadták a figyelmeztetést: tartós köd okozhat gondokat ezekben a megyékben

A hidegfront átvonulását követően vasárnap hajnalban a nyugati, délnyugati megyékben kiterjedt ködmezők kialakulására kell számítani.
A szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán többfelé képződik pára, köd. Tartósabban ködös területek elsősorban a Dunántúl nyugati, délnyugati felén, kisebb eséllyel az Északi-középhegység térségében fordulhatnak elő. Vasárnap délelőtt a köd megemelkedik, feloszlik.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetést adott ki sűrű köd kialakulása miatt Vas, Zala, Somogy és Baranya megyére, vasárnapra vonatkozóan.
Az Időkép előrejelzése szerint jövő hét elején, hétfőn még északon, északnyugaton indulhat több helyen párásan, ködösen a nap. Napközben északon lehet több, délen kevesebb felhő. estefelé északnyugaton kialakulhat zápor, akár zivatar. Az ország déli felén élénk, néhol erős lesz a nyugati-délnyugati szél. Délutánra 17 és 26 fok közé emelkedik a hőmérséklet, délen lesz melegebb.
Kedden főként délen, délnyugaton fordulhat elő eső, zápor, majd délután északnyugat felől egyre többfelé kisüt a nap. A helyenként élénk nyugatias szélben 16-21 fokra készülhetünk.
Szerdán többfelé párás, ködös lesz a reggel, a köd és a rétegfelhőzet néhol napközben is tartósabban megmaradhat, máshol sok lesz a napsütés. Napközben 15 és 21 fok közé melegedhet a levegő.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)