Kiadós csapadékot hozott a felettük pörgő ciklon: az ország egyik felére havazást, másikra jégesőt

MTI   
  Megosztom
Kiadós csapadékot hozott a felettük pörgő ciklon: az ország egyik felére havazást, másikra jégesőt

Az Időkép beszámolója szerint, az ország keleti felén nyarat idéző zivatarok alakultak bőséges jégesővel, a másik felén pedig havazik.

Ahogy a portál írja, bolondozik az időjárás, azaz a mediterrán ciklon, ami egyébként is gyakran nehezíti meg az előrejelzéseket. Az éppen felettük pörgő ciklon kiadós csapadékot hozott, a Dunántúlra és a hegyekbe havas esőt, néhol kiadós havazást:

míg keleten záporok alakultak ki délutánra égzengéssel. A zivatarok aprószemű jég kíséri:

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

időjárás

jégeső

havazás

nagykálló

zivatarok