Koronavírus: 5 kórházi dolgozó került karanténba Pécsen

HelloVidék   
  Megosztom
Koronavírus: 5 kórházi dolgozó került karanténba Pécsen

Úgy tudni, egyikük orvos, a többiek ápolók. Egy fertőzött beteggel érintkeztek a megyei kórház pulmonológiai osztályán, akit súlyos állapotban szállítottak oda csütörtök este.

Öt pécsi kórházi dolgozó, köztük egy orvos került házi karanténba, mert egy koronavírusos beteggel érintkezett, értesült a Bama.hu. A lap megbízható forrásokra hivatkozva azt írja, a megyei kórház pulmonológiai osztályán kerültek szoros kontaktba a fertőzöttel. Tüneteik ugyan egyelőre nincsenek, de a munkából így kiestek az elkövetkező napokban.

A portál úgy tudja,

még aznap este átszállították a Koronavírus Ellátó Központba, a megyei kórház T épületébe.

Az első publikus baranyai esetet a kővágószőlősi polgármester jelentette be. Csütörtökön közölte, hogy a településen egy embernél kimutatták a koronavírust. Úgy tudni, egy fiatal férfi az, aki külföldről tért haza.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

koronavírus

koronavírus-járvány

pécs

egészségügy

fertőzés