Betelt a pohár: ezeket a településeket zárják le részlegesen a kirándulók miatt

MTI   
  Megosztom
Betelt a pohár: ezeket a településeket zárják le részlegesen a kirándulók miatt

A tihanyi polgármester felhívását követően több magyarországi település vezetője döntött úgy, hogy a hétvégékre vagy az ünnepnapokra részlegesen lezárásokat, parkolási korlátozásokat vezet be. A népszerű települések arra kérik az embereket, hogy maradjanak otthon a veszélyhelyzet végéig.

A Balaton-parti Tihany polgármesterének felhívása után újabb települések vezetői kérik a húsvéti ünnepekhez közeledve, hogy az emberek a koronavírus-járvány miatt ne látogassanak el népszerű kirándulási helyszínekre. Hollókő a honlapján azt közölte, hogy a kialakult helyzetben úgy döntöttek, hogy a település "becsukja kapuit", a hagyományos húsvéti fesztivál is elmarad. Hozzátették: a falut természetesen nem zárhatják be, de arra kérnek mindenkit, hogy maradjon otthon.

Most az itt élők egészségét tartjuk a legfontosabbnak, hiszen ők teszik ezt a falut valóban élővé

- írták, jelezve, hogy a járvány idejére Hollókőn zárva maradnak a múzeumok és a Küszöb információs központ is.

Szentendre is zárva lesz a turisták előtt húsvétkor, amit honlapján közölt a Pest megyei város önkormányzata. Az elmúlt hetek tapasztalatai azt mutatták, hogy a kijárási korlátozás ellenére autós turisták tömegei keresik fel hétvégenként a település belvárosát és a Duna-partot.

A döntés értelmében csak a belvárosban lakók, az ott tartózkodási hellyel vagy ingatlannal rendelkezők, illetve a védett övezetekbe szóló behajtási hozzájárulás birtokában hajthatnak be gépkocsival erre a területre nagypéntektől a húsvéti ünnepek végéig. A város védett és korlátozott forgalmú övezeteiben ezekben a napokban csak igazoltan fontos szolgáltatás igénybevétele esetén lehetséges a behajtás.

Az intézkedés összhangban van azzal a kormányzati törekvéssel, amelynek célja megakadályozni Pest megye gócponttá válását, egyúttal illeszkedik abba sorba, amelyet több, a turisták által különösen kedvelt település hozott az elmúlt napokban

- fűzték hozzá a közleményben, amelyben mindenkit arra kértek, maradjon otthon.

Tokaj összes parkolóját lezárják a járványveszély miatt a húsvéti és az azt követő hétvégékre. A szigorításra azért volt szükség, mert a kijárási korlátozás ellenére az elmúlt hétvégén is sok turista töltötte a napsütéses délutánt Tokajban. Az intézkedés minden önkormányzati parkolót érint, így a Bodrog partjánál, a Fesztiválkatlannál és a Paulay Ede Színháznál sem lehet majd megállni. Több fizetőparkoló sem nyit ki, erről a terület tulajdonosaival egyeztetve döntöttek. A járványhelyzetben arra kérnek mindenkit, hogy ne látogassák Tokajt.

A békésszentandrási és a szarvasi polgármester közös felhívást adott ki, hogy a közelgő ünnep idején - amikor általában sokan mennek el a Holt-Körös partjára - a települések szállásadói függesszék fel tevékenységüket, a veszélyhelyzet idején ne fogadjanak vendégeket. Sinka Imre és Babák Mihály azt írta: "Térségünk az állandó lakosok létszámához igazodó egészségügyi feltételekkel rendelkezik, az idelátogatók számának növekedése komoly kihívást jelentene az ellátás terén is".

Velence önkormányzata a múlt hétvégi tapasztalatok alapján szerda délutántól korlátozza a parkolást a városban. A település közösségi oldalára feltöltött helyi televíziós interjúban Gerhard Ákos polgármester elmondta:

Ez alól kivétel a korzóban üzemelő áruház parkolója, ahol a vásárlók egy órát parkolhatnak, valamint a vasút melletti parkoló, amelyet nem zárnak le a munkába járók miatt.

Baranya megye több népszerű üdülőtelepülésének önkormányzata is otthonmaradásra szólította fel az embereket az ünnepek előtt. A pécsiek kedvelt kirándulóhelyén, a Mecsek hegyei között lévő Orfűn már korábban bezárták a település látnivalóit, és polgárőrökkel segítenek megakadályozni a tavak környékén sétáló, kiránduló emberek csoportosulását. A falu vezetői a sétányok helyett az erdei utak használatára buzdítják az embereket. A szomszédos Abaligeten is figyelemfelhívó tábla szólítja otthonmaradásra azokat, akik a helyi csónakázótó környékén pihennének.

A pécsiek körében leggyakrabban látogatott malomvölgyi tavak mentén a játszótereket már lezárták, a szomszédos települések önkormányzatai pedig arra szólította fel a kirándulókat, hogy ne csoportosuljanak a népszerű tavakat övező helyszíneken.

A járványveszély miatt az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület is bezárta kapuját

- olvasható a helyszín honlapján.

A napokban Tihany polgármestere, Tósoki Imre felhívást tett közzé, mert a jó idő beköszöntével sok kiránduló érkezik a településre. Azt írta, hogy a falu közkedvelt helyszíneit csoportosan keresik fel a vendégek, ami súlyos egészségügyi kockázattal jár, ezért úgy döntöttek, hogy a település központjában lévő parkolókat ideiglenesen lezárják.

Az itt élők egészségének védelmében kérjük a túrázni vágyókat, hogy vegyék komolyan a járvány elleni védekezést, és sétáljanak lakóhelyükön, annak környékén. Ne sodorják saját magukat és másokat veszélybe. Tartsák be a kijárási korlátozásokat!

- olvasható a felhívásban.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

koronavírus

koronavírus-járvány

járvány

korlátozás

maradj otthon

húsvét