Drága év vár azokra, akik ilyen vidéki házra, lakásra vágynak: durván megfizethetik az árát

HelloVidék   
  Megosztom
Drága év vár azokra, akik ilyen vidéki házra, lakásra vágynak: durván megfizethetik az árát

Egyedül Debrecen szárnyal, a többi megyei jogú városban azonban lanyhul a lakásépítési kedv az Otthon Centrum kimutatása szerint. Egy négyzetméter országos átlagban 947 ezer forintba kerül, az új építésű lakások árszintje pedig három városban is meghaladta az egymilliós határt.

Az Otthon Centrum idei első negyedévét összesítő felmérése szerint a megyei jogú városokban összesen 254 projektben 6000 lakás épül.; a kínált lakások négyzetméterára átlagosan 947 ezer forint, míg az idén elindított új projektek száma 39. „Ezek a számok visszaesésről árulkodnak” – kommentálta a legfrissebb adatokat Soóki-Tóth Gábor. Az Otthon Centrum elemzési vezetője elmondta, jelenleg 8,6 százalékkal kevesebb projektben 8,9 százalékkal kevesebb lakás épül a megyei jogú városokban, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában.

A csökkenés azonban nem mindegyik vármegyeszékhelyre érvényes: a listavezető Debrecenben ugyanis három éve nem volt folyamatban olyan sok projekt, mint most (49 darab). A hajdúsági várost Szeged (32) és Pécs (23) követi, majd Székesfehérvár, Kecskemét, Nyíregyháza és Győr következik. Vagyis a 100 ezer főnél népesebb megyei jogú városokban indult el a legtöbb projekt, míg a kisebb településeken elenyésző számú beruházás található. A listát Hódmezővásárhely zárja, ahol mindössze egy négylakásos társasház kivitelezése van folyamatban, míg a legkisebb megyei jogú városokban – Baján, Esztergomban, Dunaújvárosban és Salgótarjánban – nincs jelenleg futó társasházi lakásberuházás.

Soóki-Tóth Gábor elmondta, az új építésű lakások kínálati négyzetméterára 947 ezer forint, ami 25 százalékkal magasabb az egy évvel ezelőtti árszintnél.

A fejlesztők még sosem kínálták ilyen magas áron az új építésű lakásokat a megyei jogú városokban. Az áremelkedés üteme főként a tavalyi év első felében volt rekordmagas, az előző negyedévhez képest mért 5,2 százalékos áremelkedés azonban már a növekedés ütemének lassulását jelzi

- árnyalta az adatokat a szakember.

Olcsóbb új lakás Hódmezővásárhelyen érhető el, ott 485 ezer forint az átlagos négyzetméterár, de a szűkös kínálat miatt nagyobb eséllyel található ingatlan a második legolcsóbb Békéscsabán, ahol négyzetméterenként 606 ezer forintot kérnek egy újépítésű ingatlanért. A legtöbb városban 700-850 ezer forintos átlagértéken kínálják az új építésű lakások négyzetméterét.

Bár éves szinten minden városban jelentősen emelkedett az újépítésű lakások ára, azonban az előző negyedévhez képest pont a legdrágább városokban (Győrben, Érden, Veszprémben és Sopronban) nem emeltek árat a fejlesztők.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

ingatlanpiac

ingatlanok

otthon centrum

debrecen

lakásépítés

lakásvásárlás