Sztárhullám Debrecenben: Oscar-díjas színész látogatott a városba

HelloVidék   
  Megosztom
Sztárhullám Debrecenben: Oscar-díjas színész látogatott a városba

A Debreceni Egyetem a világhírű Massachusetts Institute of Technology, valamint a General Electric együttműködésének egyik célja, hogy neves előadókat hozzanak Debrecenbe. John Malkovich kedden a debreceni Kölcsey Központban, a Zenekritikus című műsorával lép színpadra.

Korábban írtunk róla, hogy a világhírű Massachusetts Institute of Technology képzési központot indít a Debreceni Egyetemen. A Debreceni Egyetem a Massachusetts Institute of Technology, valamint a General Electric együttműködésének célja többek között, hogy neves előadókat, szakembereket hozzanak Debrecenbe, mint például John Malkovich. A rendezőként, producerként és divattervezőként is ismert Malkovich a General Electric (GE), valamint a Debreceni Egyetem Mérnöki és Üzletfejlesztési Innovációs Intézetének közreműködésével utazott Debrecenbe.

A világhírű amerikai színész John Malkovich hétfőn a főépület díszudvarát is megcsodálta. A művészt Szilvássy Zoltán rektor és Bács Zoltán, az intézmény kancellárja fogadta. John Malkovich március 10-én, kedden a debreceni Kölcsey Központban, a Zenekritikus című műsorával lép színpadra a Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. szervezésében.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

john malkovich

debrecen

debreceni egyetem