Hamarosan elstartol a verseny: 65 fogat áll rajthoz Mezőhegyesen

HelloVidék   
  Megosztom
Hamarosan elstartol a verseny: 65 fogat áll rajthoz Mezőhegyesen

A beérkezett nevezések alapján összesen 65 fogat áll rajthoz Mezőhegyesen, az idei év első "három versenyszámos" versenyén.

A július 02-05-ig megrendezésre kerülő országos versenyen - közel 3 év kihagyás után - négyesfogattal Lázár Zoltánt ismét láthatjuk versenyezni! Ifj. Galbács Ferenc ezúttal szilvásváradi lipicai négyesfogattal indul, a 6 éves lovak most kezdik fogathajtó pályafutásukat. Mindkét hajtó a jövő évben megrendezésre kerülő Négyesfogathajtó Európa-Bajnokságra készül.

Mezőhegyesen kategóriánként 11 egyesfogat, 35 kettesfogat, 14 négyesfogat, valamint 4 pónifogat és egy parafogat indul. Kettesfogat kategóriában Kákonyi Norbert, négyesfogat kategóriában Vida József és id. Galbács Ferenc, póni egyesfogat kategóriában pedig Jámbor Blanka két fogattal versenyez; hajtóinknak cseh és román ellenfelei is lesznek.

A sportesemény nevezési listája, és a tervezett program ide kattintva olvasható.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

fogathajtás

mezőhegyes

fogat

verseny

fogathajtó verseny

fogat verseny

lósport

lovassport

takarék

takarék csoport