Ez durva: nagyon kiakadtak a helyiek Ördög Nóráék balatoni kisboltjára, nyílt levélben tiltakoznak

Mindig csúcsforgalom van a boltban, de nem ezzel van a problémájuk: legtöbben autóval érkeznek, amire az apró balatoni település még apróbb utcácskája, ahol a bolt található, nincs felkészülve.
Pünkösdkor nyitott meg Ördög Nóra és Nánási Pál kisboltja Balatonakarattyán, Nekem a Balaton néven. A boltban nyitástól zárásig folyamatos a forgalom, Nóra és Pali ismertsége okán naponta több százan tódulnak be egy kávéra, péksütire, írja a Bors.
A legtöbben azonban autóval érkeznek, amire az apró balatoni település még apróbb utcácskája, ahol a bolt található, nincs felkészülve.
A bolt közvetlen közelében nincs parkoló, ezért a kocsikat az utca két oldalán, a nyaralók előtt hagyják a vásárlók, sokan a sebességkorlátozást sem tartják be. Ebből mostanra elege lett a lakóknak és az ott állandó nyaralóval rendelkezőknek, a közösségi médiában tiltakoznak a forgalom ellen. Ráadásul az autók, amik az ő kertjük előtt parkolnak, tönkre is teszik a gondosan ápolt előkerteket. Az önkormányzatnál is jelezték már a problémát.
A kisbolttól 300 méterre egyébként van a főút mentén egy parkoló. A helyiek arra kérik Ördög Nóráék vendégeit, hogy ott hagyják az autójukat - erre egyébként maguk a bolttulajdonosok is többször felhívták már vásárlóik figyelmét.
A nyílt levél itt olvasható:
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? IGEN, VAN! MEGÉRI VÁLTANI
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes szémlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)