Szolnok felzárkózik: idén kulturális téren erősít a Tisza-parti város

MTI   
  Megosztom
Szolnok felzárkózik: idén kulturális téren erősít a Tisza-parti város

Megkezdődött a Szolnoki Várkerület fejlesztése, a tervek szerint az év végére elkészülő beruházást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében nyert nettó 950 millió forintból valósítják meg - közölte a Tisza-parti város polgármestere a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Szalay Ferenc beszámolt arról is, hogy a Szolnoki Művésztelep tavaly indult fejlesztése negyven százalékban már elkészült. A Modern Városok Program keretében megítélt csaknem 1 milliárd 160 millió forintból megvalósuló beruházás a tervek szerint 2020 nyarára ér véget.

Hozzátette, hogy további csaknem 890 millió forintra pályáztak, hogy megőrizzék az utókor számára a beruházásokat megelőző ásatások során feltárt emlékeket. A feltárás során előkerült kaszárnyaépület bemutatásához szükséges többlettámogatási kérelemről való döntést követően kerülhet sor az engedélyes tervek átdolgozására, majd a módosított építési engedély birtokában indítható meg a közbeszerzési eljárás.

Szalay Ferenc kiemelte: a Szolnok Vár! Szolnoki Várkerület projekt célja, hogy az egykori erődöt építészeti, művészeti és virtuális eszközökkel jelenítse meg és élményszerűen mutassa be a látogatók számára. A projekt keretében megépül a Szolnok Vár! látogatóközpont, amely a korábban a helyszínen álló végvár kaputornyát stilizálja majd modern építészeti megoldásokkal. A fogadóépület földszintjén török kávézót, az első emeleten interaktív várkiállítást, a tetőn kilátóteraszt alakítanak ki.

Felújítják és rendezvénytérként, kiállítóhelyként új funkciót kap a művésztelep kertjében található úgynevezett Művésztorony, amelyet a század elején ott élő művészek építettek fel az egykori vár köveiből. A Zagyva-gáton Bástya-sétány elnevezéssel díszburkolatú sétányt építenek, amelynek mellvédje az egykori várfalat imitálja majd. Múltjelek elnevezéssel pedig a vár látható, meglévő részeit megjelölő és az idők során elpusztult részeit megjelenítő állomásokat alakítanak ki.

Megtörténik a közelben található Damjanich park térrendezése is, a parkban tematikus Vár játszóteret alakítanak ki. Megújul továbbá a Nyáry Lőrinc híd, a hídfő mellett kerékpáros megállóhely, a Zagyva jobb oldalán a fogadóépülettel szemben parkoló lesz.

Szalay Ferenc a 115 éves Szolnoki Művésztelep fejlesztéséről szólva rámutatott, hogy a cél a meglevő művészeti és kulturális tevékenységekhez szükséges infrastruktúra biztosítása a műtermek, művészlakások és alkotóterek felújításával, de rendezvényteret, látványműtermeket és stúdiókat is kialakítanak.

A fejlesztés lehetővé teszi nagyobb létszámú alkotótáborok szervezését, fizető vendégművészek elszállásolását és munkakörülményeik javítását, valamint a város számára felajánlott gyűjtemények méltó elhelyezését - tette hozzá a polgármester.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

szolnok

várkerület

vár

fejlesztés

pályázat

támogatás

beruházás